Harmincan tüntettek Terry Blackért a Parlament előtt

Vágólapra másolva!
Terry Black transzvesztita előadóművész hétfő délelőtt tüntetést szervezett a Kossuth téren, és petícióját szerette volna személyesen átnyújtani a miniszterelnöknek, ám helyette csak egy parlamenti hivatalnoknak tudta átadni levelét, amelyben tiltakozott elhúzódó örökbefogadási ügye miatt. Amennyiben ügye nem oldódik meg, akkor kiköltözik a parlament elé - fenyegetőzött Terry Black.
Vágólapra másolva!

Délelőtt mintegy húszan-harmincan álldogáltak a parlament épületének Margit-hídhoz közel eső végénél, ahol Terry Black, azaz Rácz Károly Mihály felolvasta petícióját. A petíció felolvasásakor a transzvesztita művész hangsúlyozta: nem politikai ügyről van szó. Már "az előző kormány szociális és családügyi minisztere nyilvánosan támadott, és ez a mai napig sem ért véget. A gyámhivatal munkáltatója a közigazgatási hivatal, és annak szakmai felettese a minisztérium, minden törvényt megsértve próbálkozik egzisztenciálisan és idegileg kikészíteni" - olvasta fel a petícióját Terry Black.

Ugyanakkor Terry Black nem kevesebbet állít, minthogy "Magyarországon hivatalosan folyik a gyermekkereskedelem, a felelős hivatalok pedig nem tesznek semmit." Amikor eddig ért petíciója felolvasásakor, többen a jelenlévők közül hangosan helyeseltek és volt olyan, aki saját példáját hozta elő, miszerint el akarták tőle venni gyermekeit, és oda adni másnak örökbe.

Medgyessy Péterrel személyesen nem tudott beszélni a transzvesztita művész, de arra kérte, mint apát és mint "országom miniszterelnökét, hogy azonnal állíttassa vissza a Családügyi és Szociális Minisztériumot."

Amennyiben Danika örökbefogadási ügyében Terry Black nem kap szeptember 29-ig érdemi döntési határozatot, másnapra kiköltözik a Parlament elé, és addig nem távozik, amíg a gyámhivatal érdemben nem dönt, amit egyébként szerinte 15 napon belül meg kellett volna tennie.