Félnek a katonás Gergényitől a rendőrök

Vágólapra másolva!
Bár nincs meg a szükséges végzettsége, a miniszterelnök rátermettsége miatt mégis Gergényi Péter budapesti főkapitányt nevezi ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. Az [origo] a fővárosban dolgozó rendőröket kérdezett arról, milyen rendőr Gergényi, milyen volt vele dolgozni, illetve mit várnak tőle azok, akik most kerülnek a keze alá. A rendőrök szerint Gergényi katonás, és kiszipolyozza az állományt. Egyesek úgy vélik, csak a média sztárolja, de egyéves főkapitánysága alatt semmit nem javult a bűnüldözés Budapesten. Volt olyan rendőr, akit alig tudtunk szóra bírni: mint mondta, veszélyes nyilatkozni.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Gergényi egy aluljárói razzián

"Ismerem személyesen. Sajnos" - mondja egy belvárosban posztoló rendőr, akit arról kérdeztünk, milyen volt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapiránnyal dolgozni. Gergényi alig több mint egy év után elhagyja a fővárost, és szeptember 15-étől az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) irányítja majd. Az ORFK vezetéséhez legalább egyetemi végzettség szükséges. Bár Gergényi ilyennel nem rendelkezik, Medgyessy Péter miniszterelnök mégis őt nevezi ki főkapitánynak, akkor is, ha ehhez módosítani kell az erről szóló kormányrendeletet. Medgyessy szerint a döntést az indokolja, hogy "Gergényi Péter szakértelmét, tudását, rendőri képességeit nem vitatja senki". Sok rendőr azonban máshogy látja a helyzetet.

"Neki posztos járőr kell. De mitől javul a bűnüldözés, ha itt állok napi 10 órát?" - kérdez vissza egy fővárosi aluljáróban ácsorgó járőr, mikor felvetjük, hogy Gergényi egyéves budapesti működése alatt többször a bűnüldözési statisztikák javulásáról számolt be. A fiatalember szerint "lehet, hogy kevesebb az árus meg a hajléktalan, de a nagyobb volumenű bűncselekmények biztos nem változtak". Gergényi vélt vagy valós sikere ráadásul csak a felszín - mondja. "Az emberek ezt látják, ebből ítélnek, és azt mondják, hogy milyen jó fej ez a Gergényi, miközben az egész rendőrség rohad alul".

Gergényi nem akart az ORFK vezetője lenni

Gergényi Péter tavaly júliusban, budapesti rendőrfőkapitányi kinevezése után a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta: "Semmilyen további ambícióm nincs. Mindössze három és fél évem van hátra a szolgálatból. Ha minden jól alakul, Budapest rendőrfőkapitánya szeretnék maradni, s tisztességgel ebből a székből szeretnék nyugdíjba menni".

"Személyesen nincs vele bajom" - magyarázza egy másik fiatal járőr, de szakmailag ő sem ért egyet Gergényivel. "Katonás, az biztos", de - teszi hozzá - nem ilyen poroszos módszerekre lenne szükség. Szerinte elképesztő, hogy azért piszkálják őket, tiszta-e a cipőjük vagy megborotválkoztak-e. "Kérdezze inkább azt, hány lőszert lövünk ki egy évben. Nem az állományt kéne kiszipolyozni, ők végzik el a munkát" - magyarázza. Szerinte a Gergényi által végrehajtott szervezeti átalakítások után is el lehetne küldeni a tisztek 80 százalékát. "Mi végezzük el a munkát, ők meg felveszik a pénzt, pedig semmihez nem értenek" - mondja.

"Jobb, ha nem mondok semmit" - kezdi egy járőr, aki állítása szerint személyesen is ismeri Gergényit, majd körbenéz, és csak annyit mond bizalmasan: "Veszélyes... veszélyes nyilatkozni". De a statisztikák állítólag javultak - vetjük fel, erre azonban a középkorú férfi csak legyint: "Szerinte."

Rossz véleménnyel vannak Gergényiről azok a rendőrök is, akik eddig csak közvetve vagy hallomásból ismerték, de szeptembertől az ő keze alatt dolgoznak majd az ORFK-n. "Nem sok jót hallottam. Kemény, az biztos" - fanyalog egy rendőr arra a kérdésünkre, hogy mit vár Gergényitől. A fiatalember már ismeri a kapitány módszereit, ő is a fővárosban posztol ugyanis. "Minek 12 órát posztolni? Őrízzük a hajléktalanok álmát" - kérdezi a beosztáson méltatlankodva. "Lehet, hogy a vezetőknek jó, de mi isszuk meg a levét. Nekünk szarabb lesz."

"Többet szívtunk miatta, mintha a mi főnökünk lett volna" - mondja felháborodottan egy hasonló helyzetben lévő társa. "A média felkarolta, sztárolja", de szerinte olyan rossz helyzetben van a budapesti rendőrség, hogy sokszor még a saját bejelentéseiket is a készenlétiseknek kell ellenőrizni. "Túl sok jót nem várok" - teszi hozzá.

Sáling Gergő