Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre 30 milliárd forint helyett csak 18 milliárdot adna a Magyar Televíziónak - tudta meg a Népszabadság. Emellett azt is elvárnák, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.
Vágólapra másolva!

Felére csökkentené a köztévé költségvetési támogatását a Pénzügyminisztérium - írja a Népszabadság. A Magyar Televízió ugyanis csak 18 milliárd forint állami pénzt kapna jövőre az idei 30 milliárd után. Ráadásul emellett a pénzügyi tárca azt is el akarja érni, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.

Rudi Zoltán, a köztévé elnöke a Népszabadság megkeresésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Csak annyit mondott: a költségvetési tervezés még tart, a tévé és a Pénzügyminisztérium közti párbeszéd sem zárult le.

Bár a tévéelnök nem árult el részleteket, a Népszabadság tudja, jelentős szakadék van a PM és az MTV jövő évre szóló kalkulációi között. A köztévé attól vár tekintélyes megtakarítást, hogy beköltözik új óbudai székházába. Ennek legkorábbi dátuma azonban 2005. december. Addig nem nyúlna hozzá a rendszerhez Rudi, azaz a jövő évet is az ideihez hasonló, 30 milliárdos kiadással tervezi. Ebben a keretben ugyanakkor helyet szorítana a köztévé a jövő év elején induló Demokrácia nevű hírcsatornának is.

Más tévék költségvetésével összehasonlítva nem kevés az MTV-nek szánt 18 milliárd forint. A Duna TV hétmilliárdból működik, a TV 2 és az RTL Klub 20-21 milliárdból állítja elő műsorait.