Az MDF aláírást gyűjt az iraki katonák hazahozásáért

Vágólapra másolva!
Az MDF csatlakozott ahhoz a civil kezdeményezéshez, melynek keretében aláírásokat gyűjtenek az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozásáért. A párt szerdán a Ferenciek terén gyűjtötte az aláírásokat. A szervezők azt szeretnék, ha augusztus 11-ig összegyűlne 50 ezer aláírás, amivel már parlamenti vitát lehetne kezdeményezni a kérdésről.
Vágólapra másolva!

A Magyar Demokrata Fórum aláírásokat gyűjtött az Irakban állomásozó magyar katonák hazahozataláért szerdán Budapesten. "Az MDF csatlakozott ahhoz a civil kezdeményezéshez, amely 50 ezer aláírás összegyűjtésével el akarja érni, hogy az Országgyűlés támogassa a magyar katonák azonnali hazajövetelét Irakból" - mondta Gémesi György alelnök az aláírásgyűjtés helyszínén, a Ferenciek terén.

Az MDF azért csatlakozott a két hónappal ezelőtt indított kezdeményezéséhez, mert eddig öt alkalommal nyújtotta be országgyűlési határozati javaslatát e témában, de azt "lesöpörték az asztalról" - közölte. "Az elmúlt hónapokban nem tudtuk elérni, hogy az Országgyűlés foglalkozzon ezzel a kérdéssel" - mondta az MDF alelnöke. Hozzátette: az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatása után különösen fontossá vált a magyar katonai kontingens hazahozatala, mert Colin Powell nyilatkozataiból az derült ki, hogy a magyar részvétel meghosszabbítását szeretné.

Az MDF álláspontja nem változott: "ehhez a háborúhoz semmi közünk nincsen". A magyar katonákat azonnal haza kell hozni Irakból, mert nem igazolódtak be a tömegpusztító fegyverekről szóló feltételezések, és Szaddám Huszein iraki vezető semlegesítésével erősebbé és gyilkosabbá vált a küzdelem - mondta Gémesi György. Sem katonapolitikailag, sem morálisan nem vállalható ez a háború - jelentette ki. Az aláírásgyűjtés augusztus 11-ig tart, addig 50 ezer aláírást akarnak összegyűjteni. Ebből több 10 ezer már megvan, de a pontos számokat csak hét végén összegezik - mondta a politikus.

Az 50 ezer aláírás ahhoz elég, hogy parlamenti vitát kezdeményezzenek a kérdésről.