Melegnek tartják az SZDSZ-t a Fideszben

2004.08.04. 17:50

Semjén Zsolt fideszes képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint "bizonyos SZDSZ-es körök bizonytalan nemi identitásukból próbálnak politikai ideológiát csinálni". Semjén ezt egy Harrach Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette ki tiltakozásul az ellen, hogy az SZDSZ kedden közleményben bírált egy vatikáni körlevelet. Az SZDSZ felháborítónak tartja a két politikus nyilatkozatát. A párt ügyvezetője jogi lépéseket helyezett  kilátásba.

 

"A Szabad Demokraták Szövetsége olyan csoportokat célzott meg szavazóbázisként, akik szexuális furcsaságokat produkálnak, narkósokat és extrém szektákat" - idézi az MTI Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökének szerdai kijelentéseit. Semjén szerint "bizonyos SZDSZ-es körök bizonytalan nemi identitásukból próbálnak politikai ideológiát csinálni". Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint a liberalizmus emberképe a hagyományossal szemben a társadalmi devianciákat is díjazza.

A KDNP és az MKDSZ elnöke a szerdai sajtótájékoztatón a katolikus egyház és a vallásos emberek elleni támadásnak nevezte azt az SZDSZ-es közleményt, melyben a párt egy hétvégi vatikáni körlevelet bírált. A püspököknek szóló körlevél elítéli a feminizmust, és felhívja a figyelmet, hogy a nőknek elsősorban anyáknak kell lenniük, a karrier csak a második lehet. A szöveg elítéli a leszbikusokat is.

A SZDSZ közleményben tiltakozott a vatikáni körlevél ellen, és kijelentette: "A katolikus egyház újabb és újabb társadalmi kérdésekben fejti ki egyre konzervatívabb véleményét." Semjén szerint az SZDSZ azért támadt újból a katolikus egyház ellen, mert el akarja terelni a figyelmet a párthoz köthető botrányokról, az óvodai számítógépekről, Demszky Gábor főpolgármester horvátországi villájáról és Wekler Ferenc országgyűlési alelnök agrártámogatásáról.

Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő közleményben reagált Semjén és Harrach kijelentéseire. E szerint "Semjén Zsolt és Harrach Péter jobboldali politikusok mai sajtótájékoztatójukon olyan hangot ütöttek meg, amely méltatlan felelős közéleti szereplőkhöz, s szokatlan a magyar demokrácia tizennégy éves történetében". A SZDSZ felháborítónak nevezi a nyilatkozat azon részét is, amely a párt szavazóit minősíti. Horn felszólította a két konzervatív politikust: "vonják vissza állításaikat és kérjenek bocsánatot az SZDSZ szavazóitól". Ellenkező esetben jogi lépéseket helyez kilátásba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK