Bárándy tárcája élén marad

Vágólapra másolva!
Folytatható az igazságügyi reform - mondta az igazságügy-miniszter azt követően, hogy közel  egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel kedden Budapesten. Bárándy Péter korábban azt mondta, kész távozni a kormányból, ha az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi reform folytatásáról beszélt közel egyórás találkozóján Bárándy Péter igazságügy-miniszter a kormányfővel. A találkozó után Bárándy Péter közölte: egyetértettek Medgyessy Péterrel abban, hogy folytatható a reform.

"Rendkívül egyszerű velem számolni. Ha folytathatom, amit elkezdtem, akkor eszembe sem jut abbahagyni" - válaszolta a miniszter a megbeszélés után arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e még lemondását. Bárándy Péter egy kedd reggeli televíziós műsorban a reform folytatásától tette függővé, hogy marad-e tárcája élén. A miniszterelnökkel folytatott délutáni beszélgetés után azt közölte: ígéretet kapott a kormányfőtől arra, hogy folytatható a megkezdett reform. "Nekem egy miniszterelnöktől elhangzó ilyen ígéret elég kell, hogy legyen, és elég is" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy konkrétan mit ígért a miniszterelnök, azt válaszolta: "Annak biztosítását, hogy az a munka, ami a minisztériumban folyik immár majdnem két és fél éve, az folytatható". A miniszter nem kívánt válaszolni arra, mennyi pénz szükséges a már megkezdett igazságügyi reformok folyatásához. "Forintok számának megállapítása nem ennek a beszélgetésnek, hanem a pénzügyminiszter úr jelenlétében folytatott (...) beszélgetésnek kell, hogy (tárgya) legyen" - jelentette ki.

A miniszter az MTI-nek korábban azt mondta: a büntetés-végrehajtás, a pártfogó-felügyelet megfelelő fejlesztése, a bírósági fellebbviteli rendszer további kiépítése mind olyan feladat, amelynek végrehajtása nélkül nem tudja elképzelni saját munkáját az igazságügy-miniszteri pozícióban. A keddi megbeszélés után azt mondta: "A miniszterelnökkel megállapodtunk az elvekről"; abban tudtak megegyezni, hogy ennek az anyagi kereteit biztosítani kell. "Nekem el kell fogadnom azt, hogy erre mennyi pénz van, de ennek a pénznek a reform folytatásához elegendőnek kell lennie" - mondta Bárándy Péter.

Medgyessy Péter hétfői, vezető MSZP-s politikusokkal folytatott megbeszélése után azt mondta: "Az igazságügyi reform nagyon fontos, de a miniszternek be kell látnia, hogy a végrehajtásnak bizonyos korlátjai vannak. A pénzügyminiszternek ugyanakkor azt kell megértenie, hogy az igazságügyi reformokat meg kell csinálni."