Drasztikus buszjegydrágulással riogat a főváros

2004.08.02. 7:32

Jövőre 20, utána 2010-ig évente 10 százalékkal kellene emelni a BKV jegyárait - mondta a Népszabadságnak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. Bár a fővárosi MSZP szerint még nincs döntés az áremelésről, Atkári úgy véli, a tényekből kell kiindulni: egy őszre elkészülő tanulmány szerint ugyanis ennyi pénzre lenne szükség a közlekedési társaság anyagi helyzetének helyreállítására. Elemzések szerint a havi bérlet ára 2008-ra akár 10 ezer forint is lehet.

Jövőre 20, utána 2010-ig évente 10 százalékos jegyár-emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a BKV anyagi egyensúlya helyreálljon - mondta hétvégén a Népszabadságnak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. A főváros Atkári szerint arra számít, hogy a BKV jövőre 25 milliárdos állami támogatást kap. A tarifák drasztikus emelésére azért lenne szükség emellett is, hogy megvalósulhasson a közlekedési társaság normatív önkormányzati támogatása.

Atkári azt ígéri, a drágításnál figyelembe veszik majd a fogyasztók tűrőképességét. A főpolgármester-helyettes szerint azonban a drágítás elhalasztása azt eredményezheti, hogy később 40-50 százalékkal kell emelni az árakat. Elemzések szerint a havi bérlet ára 2008-ra akár 10 ezer forint is lehet.

Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi MSZP frakcióvezetője szerint nincs még megállapodás a jövő évi emelés mértékéről. Gy. Németh felelőtlennek nevezte Atkári tarifaemeléssel kapcsolatos nyilatkozatát, mert - mint mondta - az ilyen döntéseket hosszú szakmai vita előzi meg. A szocialista frakcióvezető szerint azonban egyelőre semmilyen döntés nem született. Gy. Németh úgy vélte, a főváros Demszky Gábor főpolgármester sajtóban megjelent ügyeiről kívánja elterelni a figyelmet.

Atkári szerint azonban Gy. Németh nyilatkozott felelőtlenül. Bár azt elismerte, hogy döntés még nem született az ügyben, ugyanakkor emlékeztetett egy ősszel a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő tanulmányra, amit a BKV és az önkormányzat szakértői közösen állítottak össze. Eszerint a közlekedési vállalat pénzügyi egyensúlyának helyreállításához ekkora emelésekre lenne szükség - írja a lap.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK