Vágólapra másolva!
Vasárnap reggelre hat centit apadt a Hernád, mely szombaton rekord magasságon tetőzött. Szakemberek szerint az árvíz komoly károkat okozhat, ha eléri a folyó alsóbb szakaszát, ugyanis az ottani településeket nem védi töltés. A folyó mentén öt út járhatatlan, és a 3-as számú főútat is veszélyzteti a víz.
Vágólapra másolva!

Szombaton 415 centimétert mutat Hidasnémetinél a Hernád vízmércéje, ez pedig minden idők legmagasabb vízállása volt a folyón. Vasárnap reggel ugyanitt már csak 409 centimétert mértek, így az apadás megkezdődött. Szlovákiában megszűntek az esőzések, így várhatóan nem emelkedik tovább a folyó vize, de a levonuló árhullam még tucatnyi települést veszélyeztethet.

Hidasnémetinél szombaton megdőlt a több mint fél évszázados rekord, 1947-ben mérték ez idáig a legmagasabb vízszintet, amely 410 centiméter volt. A számítások szerint a folyó Gesztelynél várhatóan 440 centiméterrel tetőzik hétfőn, itt a legmagasabb vízállás 1989-ben volt, amikor 423 centiméter mértek - közölte Rácz Miklós,közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője.

A vízügyi szakemberek úgy vélik, a Hernád alsóbb szakaszán akár kritikus is lehet majd a helyzet, hiszen itt tucatnyi települést nem véd töltés. Több mint kétszáz vízügyi szakember ember dolgozik a Hernád védvonalain, vasárnap azonban a társ vízügyi igazgatóságoktól is érkezik segítség, természetesen a Hernád menti települések önkormányzatai, lakói is védik településeiket - mondta az osztályvezető. Vasárnap 440 ember dolgozik a gátakon, 82 munkagéppel. Eddig tizeöntezer homokszákkal erősítették meg a partot, és további hétezer zsákot terveznek kirakni. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint kitelepítésre sehol sincs szükség.

Vasárnap délelőtt öt út is járhatatlan az árvíz miatt: nem lehet közlekedni az Ináncs-Fügöd, a Novajidrány-Vizsoly, a Hernádszentandrás-Pere, a Kiskinizs-Hernádkércs közötti út egy-egy szakaszán, és 200 méter hosszban a Sajólád-Bőcs közötti úton sem. A víz elérte a 3-as számú főutat is, emiatt azt Garadna határában, a szemerei csomópontnál fél szélességben lezárták vasárnap reggel.