Megállapodtak a nagykörúti villamosokról

Vágólapra másolva!
Aláírta az új Siemens-villamosok érkezéséről szóló szerződésmódosítást a Combino Budapest Consortium és a BKV pénteken. A megállapodás keretében negyven új, korszerűbb villamos érkezik Budapestre, a tervezettnél 13 millió euróval kevesebbért. Így 2006-ra megújul a 4-es, 6-os villamos teljes járműparkja.
Vágólapra másolva!

Új Siemens-villamosok érkezéséről írt alá szerződésmódosítást a Combino Budapest Consortium és a BKV Rt. pénteken. Ennek értelmében 149 helyett 136 millió euróba - vagyis körülbelül 33,2 milliárd forintba - kerül a negyven darab nagykörúti szerelvény - mondta a BKV kommunikációs főosztályvezetője. Az eredetileg idén év végéig üzembe helyezett járművek 2006 és 2007 tavasza között biztosan megérkeznek, hiszen a szerződés értelmében a szállítási késedelemből adódó károkat a Combino gyártója köteles megtéríteni.

A korábbi, 2003. áprilisi szerződés módosítására azért volt szükség, mert a több európai országban működő szerelvényről kiderült, hogy hibás konstrukcióval készültek és a túlzott terhelés miatt megrepedhetnek. A gyártó cég korábban azt ígérte, hogy az összeszerelésükön változtatnak majd.

A hetven ülőhelyes, színes kapaszkodórendszerrel ellátott új kocsikra a kerekes-székes és a babakocsikkal utazók akár mind a nyolc ajtónál fel tudnak szállni majd a tágas utastérnek köszönhetően. A csúszásmentesített padlót télen fűteni fogják. Műszaki és gazdasági előnyei is vannak az új szerelvényeknek: fékezéskor például a jármű villamosenergiát táplál vissza a hálózatba, amelyet az azt követő járművek tudnak hasznosítani.