Büntetik a goromba és sietős buszvezetőket

Vágólapra másolva!
Megvonják a prémiumot az udvariatlan, türelmetlen buszvezetők mellett azoktól a sofőröktől is, akik nem tartják be a menetrendet és túl korán érkeznek a megállókba - írja a Népszabadság. A BKV Rt. folyamatosan ellenőrzi, hogy sofőrjei az elvárásoknak megfelelően végzik-e munkájukat. Az évi több száz jelentkezőnél pedig már nem csak a vezetési tudást, hanem a kommunikációs készséget is hangsúlyosan figyelembe veszik.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Menet közben figyelik őket

Folyamatosan ellenőrzik munka közben a BKV Rt. buszvezetőit, hogy megfelelnek-e a cég által megszabott minőségi feltételeknek - írja a Népszabadság. Aki hibázik, attól részben vagy teljesen megvonják a havi forgalom után járó rendszeresített prémiumot.

A KRESZ szabályainak megsértése és a balesetokozás mellett hibapont lehet az udvariatlanság, a türelmetlenség és a menetrendtől való eltérés is. Bár a közlekedési dugók miatti késéseket elnézik, a túl sietős sofőrök szintén prémiummegvonásra számíthatnak, mivel a cég szerint a menetidő csökkentése rontja a szolgáltatás minőségét.

Az ellenőrzések fele nem titkos, azokról jó előre értesítik a buszvezetőket. Az ellenőrök a végállomig utaznak a járművel és a végén elmondják véleményüket, kifogásaikat pedig jegyzőkönyvben rögzítik. Ha visszatérő panaszokat kell vizsgálniuk az ellenőröknek, akkor viszont általában álruhában végzik a megfigyeléseket.

Az ellenőrzések és a büntetések mellett a megelőzésre is hangsúlyt fektet a BKV. Ezért évente egyszer magatartás formáló tréningeket tartanak a söfőröknek. A korábbinál szigorúbb szempontrendszer alapján választják ki az évi több száz jelentkezőből az új járművezetőket is. Náluk már nem csak a vezetői tudást, hanem a kommunikációs készséget is hangsúlyosan figyelembe veszik.

A BKV közel 5000 sofőrje közül mintegy 200 munkájára érkezik rendszeres panasz, és ennyinek volt már több baleset. A buszvezetők 60 százalékának egyetlen egy balesete sem volt, 36-37 százalékuknak pedig mindössze 1-2. A kimerült sofőröket a jövőben szeretné lecserélni a közlekedési társaság. Az állásukat elvesztő járművezetőknek a cégen belül keresnek új munkakört - írja a lap.

Tavaly 2500 balesetnek voltak részesei a BVK sofőrjei, azonban alig 750-ről tehettek ők. Az idei év első felében 12 százalékkal javult a társaság baleseti statisztikája.