Beteg, fejletlen állatokat árulnak a plazákban

Vágólapra másolva!
A legtöbb nagy bevásárlóközpont állatkereskedéseiben nem vállalnak garanciát az állatok egészségéért, és ritkán tudják igazolni származásukat. Egyes vevők és orvosok szerint a plazákban vett állatok gyakran betegek, és nem megfelelő körülmények között tartják őket. Állatvédők szerint Magyarországon az állatkereskedelem mint kultúra "a béka fenekével egyenlő".
Vágólapra másolva!

Csonka Árpádné két hónapig kezeltette súlyos beteg, egy dél-budai bevásárlóközpontban vett cocker spánieljét. A kutya 35 ezer forintba került, azonban a vevő szerint sem törzskönyvet, sem oltási könyvet nem adtak hozzá, aláírattak viszont vele egy papírt, melyen az áll, hogy az állat megbetegedése esetén 24 órán belül értesíteni kell az állatkereskedést. Csonka Árpádné állította: a kutya még az üzletben betegedett meg, gyógyíttatása 40 ezer forintba került.. Az aláírt dokumentum szerint, ha a vevő orvosi papírokkal igazolni tudja, hogy az állat az üzletben betegedett meg, az üzlet meggyógyíttatja a kutyát. Csonkáné viszont azt mondta: hiába vitte el egy mappában és mutatta meg az orvosi papírokat az üzletvezetőnek, azokat nem fogadták el. Ezután az üzletvezető azt ajánlotta, visszaveszik a kutyát és kifizetik az árát, és végre "felejtsék el egymást". Korábban ugyanis két napra visszavették a kutyát, és ígéretük szerint gyógyultan adták vissza, de azután az állat újra összeomlott. Csonka Árpádné szerint az állatkereskedésnek "nem volt papírja arról, hogy orvost hívtak hozzá".

Az üzlet - neve elhallgatását kérő - tulajdonosa szerint a vevő nem mutatta be az orvosi papírokat, és így nem tudta igazolni a kutya betegségét. "A hölgy is aláírta a szavatossági feltételeket közlő papírt"- tette hozzá. A tulajdonos szerint az eladott állatok mindössze három százalékában jeleznek vissza a vevők valamilyen panasszal.

Kovács Edit ugyanebben az üzletben vette Maja nevű cicáját. A macskáról később kiderült, hogy súlyos hasnyálmirigy-gyulladása van és rühes, Kovács Edit szerint az üzletben szerezte a betegséget. A macskát több orvos is kezelte, szerintük az állat az utolsó pillanatban került orvoshoz. Kovács Edit szerint az orvosok egyetértettek abban, hogy a megbetegedések leggyakoribb oka a túl korai elválasztás, és hogy az állatok anyatej helyett nagyon korán csak száraztápot kapnak. Szerinte a cica sokkal fiatalabb volt, mint az oltási könyvében írták, így valószínű, hogy hamis oltási könyvet adtak hozzá. "Ilyen fiatal cicát még nem is lehet oltani" - mondta Kovács Edit. Szerinte vele nem írattak alá az állat gyógyíttatására vonatkozó szavatossági szerződést. Az üzlet tulajdonosa szerint viszont ez elképzelhetetlen, ugyanis minden vevőnek alá kell írnia ilyen papírt.

Pap Antal állatorvos az [origo]-nak elmondta, hogy a kérdéses bevásárlóközpontból "viszonylag gyakrabban hoznak" beteg állatokat. "Gyakoriak a vírusos megbetegedések, amelyeket az állatok onnan hoznak, ahonnan származnak" - mondta. Szerinte alaposabban le kellene szűrni az állatokat amiket ott árulnak, hogy fertőzöttek-e, "csak ez olyan mértékben megdobná az árát, hogy az már nem lenne kifizetődő" - tette hozzá.

Az állatkereskedőknél nem szökellnek boldogan a kiscicák

"A halak, amiket ott vettünk, még aznap elpusztultak" - mondta Kovács Edit. "Többször láttam ott papagájokat, melyek nem tudják kinyitni a szárnyukat, olyan kicsi a kalitkájuk, vannak gennyes szemű és fülű kutyák, betegnek látszó nyulak, hörcsögök" - mondta. Az üzlet tulajdonosa szerint az üzletben az állandó orvosi ellenőrzés miatt nincsenek beteg állatok.

Szilágyi Jusztina, a Budafoki Állatgyógyászati Központ orvosa szerint ha a plazákban vett állatok gyakrabban betegek, annak az az oka, hogy több különböző helyről származnak az állatok. "Így nagyobb az esélye a megbetegedéseknek, amik feldúsulhatnak" - mondta. "Ráadásul a padlót is nehezen lehet fertőtleníteni" - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a fiatal állatok sokkal fogékonyabbak a megbetegedésekre.

Az érintett bevásárlóközpont tulajdonosa elmondta, hogy az állatokat vagy tenyésztőktől, vagy olyan gazdáktól szerzik be, akik nem tudnak mit kezdeni a szaporulattal. "Az új állatokat két héten át tartják karanténban, és csak ezután értékesítik" - tette hozzá. Elmondta, hogy nagyon kevés olyan állatkereskedés van, ahol egyáltalán szerződést iratnak alá a vevőkkel.

Ezt megerősítette Gergely Nikoletta, az Árkád Üzletházban levő állatkereskedés üzletvezetője is. Elmondta, hogy nem vállalnak garanciát az állatok egészségére. Az állatok beszerzéséről elmondta, hogy "van olyan állat, aminek tudjuk igazolni a származását", de beveszik a szaporulatot is.

Az egyik vásárló szerint az Árkádban vásárolt állateledel gyakran tele van molylepkékkel és férgekkel. Gergely Nikoletta szerint ez előfordulhat, de náluk van rendszeres rovarirtás. "Előfordulhat, hogy az eledel férges, de olyankor rögtön kicseréljük" - tette hozzá. Egy másik vásárlónak korábban feltűnt, hogy az egyik ott - szerinte megfizethetetlen áron - árult levelibéka terráriumában kiégett a lámpa. A levelibékának ugyanis fényre van szüksége. A vásárló többször szólt az üzletben, hogy cseréljék ki az izzót, de ezt nem tették meg. A levelibéka végül, két héttel később elpusztult. Erről az esetről az üzletvezető nem tudott felvilágosítást adni.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület aktivistája szerint havonta érkeznek a plazákban levő állatkereskedésekkel kapcsolatos panaszok. "A West Endben korábban majmokat is árultak" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon az állatkereskedelem, mint kultúra "a béka fenekével egyenlő". Az állatok eredete szerinte gyakran nem ellenőrizhető, több esetben adnak el törzskönyv és oltási könyv nélküli kutyákat több tízezer Forintért. "Csak az ebszaporítás több milliárd forintos üzlet" - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a megyei állategészségügyi hatóságok ellenőrzik az állatkereskedések működését, de ez sok esetben nem elegendő. "A kereskedők célja, hogy minimális ráfordítás mellett nagyot kaszáljanak. Az alacsony színvonalú állatkereskedelembe belefér, ha az állatok egy része közben elpusztul" - írja egyik cikkében.

Wirth Zsuzsanna