A pályakezdők esélyeit javítaná a kormány

Vágólapra másolva!
Csökkenteni akarja a munkaügyi tárca a pályakezdőket alkalmazó munkáltatók járulékterheit a 2005-ös költségvetésben, hogy javítsák a fiatalok körében a foglalkoztatottság arányát. A javaslat szerint azokban a szakmákban, amelyeket a megyei munkaügyi tanács kijelöl, a munkatapasztalat-szerzéshez szükséges munkabér 50-100 százalékát kaphatják meg a munkáltatók akár egy éven keresztül.
Vágólapra másolva!

Az eddigi kedvezmények bővítését célozza az a költségvetési javaslat, amely szerint csökkentenék a pályakezdőket alkalmazó munkáltatók járulékterheit. A korábbi kedvezmények - így például a munkatapasztalat- szerzés támogatása - révén évente 15-17 ezer fiatal jut munkához. Ez a szám azonban - az évente folyamatosan növekvő támogatási összeg ellenére - az utóbbi néhány időben nem változott - áll a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által készített tanulmányban.

Az újabb javaslat célja elsősorban az, hogy segítse a tartós, a támogatási időn túli alkalmazást. E szerint azokban a szakmákban, amelyeket a megyei munkaügyi tanács jelöl ki, a munkatapasztalat-szerzéshez szükséges munkabér 50-100 százalékát kaphatják meg a munkáltatók legfeljebb egy éven keresztül. Ez idő alatt a fiataloknak olyan tapasztalatot kell szerezniük napi legalább négyórás munkaidőben, amely később a munkaerőpiacon is kamatoztatható lesz. A támogatás már eddig is eredményes volt: a fiatalok 65 százaléka maradt a gyakorlati munkahelyén, és 600 fiatal munkaerő-piaci lehetőségeit javította.

A diplomás pályakezdők számára külön támogatási formát dolgozott ki a tárca: pályázatok révén idén egy éves közigazgatási munkára felkészítő gyakorlati képzésben 100 fiatal vett részt, majd a képzési idő leteltével 75 százalékuk kapott állásajánlatot a minisztériumoktól és intézményektől.