Gondatlan emberölés gyanújával vizsgálják a rendőri akciót

Vágólapra másolva!
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a vasárnap este, egy kecskeméti rendőri intézkedés során elhunyt fiatal férfi ügyében. A menekülő fiút egy rendőr leteperte, a földre szorította, majd pár perc múlva észlelte, hogy nem mozdul. A boncolás alapján teljesen kizárható, hogy homok eltömítette volna a vasárnap este elfogásakor meghalt férfi légútjait és ettől megfulladt volna. Az áldozat barátja, aki szemtanúja volt az esetnek, úgy emlékszik, a fiú az életéért könyörgött, de a rendőr nem engedte el.
Vágólapra másolva!

Előzetesen azt kell tisztázni, hogy a rendőri intézkedés mennyiben járulhatott hozzá a sértett halálához, és ezáltal felelőssé lehet-e tenni az intézkedő rendőrt - mondta Horváth István, az ügyészségi nyomozóhivatal vezetője az [origo]-nak.

Horváth István az MTI-nek azt is elmondta: a boncolás alapján teljesen kizárható, hogy homok eltömítette volna a vasárnap este elfogásakor meghalt férfi légútjait és ettől megfulladt volna - mondta .

A Roma Sajtóközpont úgy értesült, hogy a boncolási jegyzőkönyvben többek között az is olvasható, hogy J. Richárdnál idegen testet találtak a sérült gégéjében, agyvizenyőt, agyi ödémát, és agyi beékelődést állapítottak meg. Ezek pedig nem jöhetnek létre külső behatás nélkül. Az RSK értesülései szerint a vallomások között hatósági tanú is alátámasztja a bántalmazást.

Az MTI munkatársa találkozott a beosztásából felfüggesztett intézkedő rendőrrel is. A zászlós rendfokozatú tiszthelyettes elmondta: amikor felismerte a körözött férfit, intézkedési kötelezettsége volt, ezért szolgálatba helyezte magát, és közölte, hogy "rendőr vagyok".

"Amikor átfogtam a körözött férfit, hogy ne tudjon elszaladni, a testvére hátulról rángatott és a nyakamat szorongatta" - közölte. A több mint 300 méteren keresztül tartó futás és dulakodás "a körözött férfit kimerítette, de semmi probléma nem történt volna, ha a testvér nem avatkozik be, pedig tudta, hogy hivatalos személlyel száll szembe, mert az igazolványom is megmutattam több alkalommal" - mondta a beosztásából felfüggesztett rendőr.

Hozzátette: "az áruház melletti területen, miután többször kiszabadította magát a férfi, kénytelen voltam a földre levinni, és jobb kezét hátrahúzva tartani, míg egy segítségemre siető kollégám a testvérét tartotta távol tőlem". Amikor észrevette, hogy az elfogott férfi nem tanúsít ellenállást, akkor előbb az oldalára, majd a hátára fektette, majd a közeli házból vizet kértek és az arcát lemosva próbálták éleszteni - mondta. Közölte: "miután nem tért magához a férfi, a szájára zsebkendőt tettem, majd mesterséges légzést alkalmaztam."

"Az áruház biztonsági kamerái bizonyára rögzítettek mindent, és be tudom bizonyítani, hogy az előírások szerint cselekedtem, továbbra is rendőrként akarok dolgozni, mert ezt tanultam" - mondta a beosztásából felfüggesztett rendőr.

Az MTI megkereste a meghalt férfi testvérét is, aki elismerte, hogy vasárnap este jelen volt, amikor testvérét elfogták és ott volt annak halálakor is. "Én azért futottam az öcsém után, mert nem tudtam, hogy az üldöző férfi rendőr, és azt sem tudtam, hogy miért üldözi a testvéremet, természetes, hogy segíteni akartam" - mondta a férfi.

Kijelentette: "addig nem lesz eltemetve a gyerek, amíg az egésznek a végére nem járunk, amíg ez a rendőr, aki megölte, nem fog felelni, mert abba nem egyezünk bele, hogy csak felfüggesztik.

A Roma Sajtóközpont szerint F. István, az áldozat barátja is ott volt az áruházban, és ő nem úgy emlékszik a történtekre, ahogy a rendőrök. Elmondása szerint a fiú az életéért könyörgött. "Elkapták a rendőrök, ütni, vágni kezdték az öklükkel, és megrugdosták. Az egyik rendőr hátrafogta a kezét, a földre rántotta, rátérdelt a hátára, és homokba nyomta a fejét". F. István azt mondja, hogy hallotta, ahogy a fiú könyörög a rendőröknek. "Engedjenek föl, mert megfulladok, most már nem szökök meg" - mondta a fiatalember a szemtanú szerint.