Fidesz: határozati javaslat a sorkatonaság eltörlésére

Vágólapra másolva!
A Fidesz hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amely a sorkatonai szolgálat megszüntetésére tesz javaslatot - mondta Simicskó István, fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján. Zuschlag János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz időhúzó taktikát folytat a kérdésben.
Vágólapra másolva!

A javaslatban "a sorkatonai létszámot nullában határoztuk meg, és erről az Országgyűlés döntése alapján jogszerűen, törvényesen dönthetünk" - közölte a Fidesz biztonságpolitikai műhelyének vezetője, Simicskó István. Hozzátette: a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló javaslat lehetőséget nyújt arra, hogy novembertől ne legyen sorkatona a hadseregben.

Simicskó elmondta: egy másik határozati javaslatot is benyújtanak, amely kiegészítő védelmi erőt hozna létre, ugyanis "minden NATO-országban, ahol önkéntes, hivatásos haderő működik, mindenhol van valamilyen típusú területvédelmi erő". Mint mondta, ha megszűnik a kötelező sorkatonai szolgálat szükség lesz a jövőben egy önkéntes alapon működő erőre, amely el tudja látni az ország biztonsága szempontjából fontos feladatokat. A határozati javaslat egy szakmai bizottság felállítását írja elő, amely 2006. szeptember 31-ig készítené el a kiegészítő védelmi erő megvalósítására vonatkozó tanulmányát.

Zuschlag János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz "időhúzó taktikát" folytat a sorkötelezettség megszüntetésével kapcsolatban. A politikus szerint a Fidesz azért alkalmaz időhúzást a hónapok óta tartó négypárti egyeztetéseken, mert érzi a társadalom, az emberek, a fiatalok nyomását a sorkötelezettség megszüntetésére, ezért sem határozott igent, sem határozott nemet nem kíván mondani a kétharmados országgyűlési többséget igénylő törvények vonatkozásában. Úgy vélte: a Fidesznek az a taktikája, hogy hónapok óta új javaslatokat tesz, amelyekre a Honvédelmi Minisztérium apparátusa mindig kidolgozza a választ, bizonyítva, hogy Magyarországon megszüntethető a sorkötelezettség.

A szocialista képviselő bírálta Simicskó Istvánt is, aki szerinte a nemzetőrség intézményét próbálja meg burkoltabb formában "visszacsempészni".

Zuschlag János a koalíció szempontjából elfogadhatatlannak nevezte azt a fideszes javaslatot, hogy a jövőben ne kétharmados, hanem egyszerű többséggel állíthassa vissza a parlament a sorkötelezettséget, a jelenlegi törvényjavaslatok elfogadása után. "Ez tulajdonképpen nem szüntetné meg a sorkötelezettséget és úgy nézne ki, mintha semmit sem csináltunk volna" - mondta a politikus.

Zuschlag emlékeztetett arra, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a sorozás intézményének felszámolását tervezi miniszteri rendeletben, amelyhez parlamenti döntés nélkül is joga van.