Gallup: másfélszer nagyobb a Fidesz szavazótábora az MSZP-énél

Vágólapra másolva!
A Gallup legújabb felmérése szerint az európai parlamenti választás után egy hónappal a lakosság jóval nagyobb része foglal állást pártkötődéséről, mint korábban. Jelenleg az MSZP támogatóihoz képest másfélszer akkora a fideszes szavazótábor. Az MDF továbbra is épp a bejutási küszöb alatt marad, míg az SZDSZ parlamenti kispártként látszik stabilizálódni. A pártot választó biztos szavazók körében 21 százalékpont a különbség a Fidesz javára: 53 százalék szavazna a Fideszre és 32 százalék a szocialistákra egy következő vasárnapi országgyűlési választáson.
Vágólapra másolva!

2004 júliusában a megkérdezetteknek mindössze 28 százaléka mondta, hogy egy most vasárnapi országgyűlési képviselőválasztáson nem szavazna vagy hogy nem tudja, kire szavazna. Több mint egy éve, 2003 májusa óta sosem volt 30 százalék alatt ez az arány: a 2003. májusi 31 százalékról szeptemberre 38 százalékra emelkedett, utána 35-39 százalék között változott ez az arány, majd februártól négy hónapon át 37 százalék volt - áll a Gallup közvélemény-kutató legfrissebb felmérésében.

A valamilyen pártot választók aránya most júliusra 71 százalékra emelkedett - az EP-választás előtt tizenkét hónapon át - júniustól májusig - 67 és 61 százalék közötti arányokat mért a cég, februártól minden alkalommal 63 százalékot.

Galluphttp://www.gallup.hu

A pártot választó biztos szavazók aránya - tehát azoké, akik egy négyfokú skálán azt jelölték meg, hogy biztosan elmennének szavazni és meg is mondták, hogy melyik pártra szavaznának - a májusi 44 százalékról 50 százalékra ugrott fel (utoljára februárban volt ekkora ez az arány).

Közel egy év óta a pártot választók több mint fele támogatja a Fideszt

A felnőtt lakosság körében 2004 júliusában minden negyedik megkérdezett (25 százalék) mondta, hogy egy most vasárnapi országgyűlési választáson az MSZP-re szavazna. Ennél tizenkét százalékponttal nagyobb arányt, 37 százalékot képviselnek azok, akik azt felelték, hogy a Fideszre szavaznának.

A Gallup által két hónappal ezelőtt mért adatokhoz képest a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 5, az MSZP-é 3 százalékponttal nőtt. A Fidesszel szimpatizálók aránya a 18 éves és annál idősebb népesség körében most magasabb, mint ebben a kormányzati ciklusban bármikor: a mostani 37 százalék 1 százalékponttal meghaladja a 2002 júniusában mért értéket is. A szocialisták támogatottsága a teljes lakosság körében az EP-választás előtt háromnegyed éven át mindig alacsonyabb volt a most tapasztaltnál: legutóbb 2003 augusztusában érte el a 25 százalékot.

Az SZDSZ-re most a felnőtt lakosságnak 5, az MDF-re 3 százaléka szavazna - mindkét pártnál 1 százalékponttal többen, mint két hónapja. A Munkáspártra közel két százalék, a MIÉP-re pedig közel 1 százalék adná a voksát. A többi párt támogatóinak aránya együttesen sem éri el a fél százalékot.

A valamilyen pártot választók körében a Fidesz támogatottsága 1 százalékponttal nőtt, az MSZP-é nem változott a májusban tapasztaltakhoz képest. A Fideszt a valamilyen pártot választani tudók több mint fele (52 százaléka), a szocialistákat valamivel több, mint egyharmada (34 százaléka) támogatja. A Fidesz tavaly szeptember óta a pártot választók több mint felét tudhatta maga mögött.

Az SZDSZ támogatottsága a valamilyen pártot választók körében 1 százalékponttal nőtt a két hónappal ezelőtti értékhez képest, most 7 százalék. Az MDF, a Munkáspárt és a MIÉP támogatottsága nem változott: 4, 2, illetve 1 százalék.

A pártot választó biztos szavazók körében májushoz képest 1 százalékponttal nőtt a Fidesz és 3 százalékponttal csökkent az MSZP támogatóinak aránya. A Fideszt most a pártot választó biztos szavazók 53, a szocialistákat 32 százaléka támogatja. Az MSZP támogatottsága ebben a körben csupán egyszer, 2004 márciusában volt ennél alacsonyabb (31 százalék). A két vezető párt biztos szavazói körében 21 százalékpont a különbség a Fidesz javára.

A pártot választó biztos szavazók között az SZDSZ támogatottsága 2 százalékponttal nőtt májushoz képest, most 8 százalék. Az MDF-et a pártválasztó biztos szavazóknak kicsit több, mint 3 százaléka támogatja. A Munkáspárt támogatottsága ebben a körben 2 és 3 százalék közötti, a MIÉP-é közel 1 százalék.