Medgyessy leszokott a lakossági fórumokról

Vágólapra másolva!
Tavasszal sorban járta a lakossági fórumokat a miniszterelnök, május eleje óta azonban egyen sem vett részt. A Miniszterelnöki Hivatal közlése szerint egyelőre nem is szerepel a programjában ilyen rendezvény. Medgyessy népszerűsége kismértékben nőtt csak a fórumlátogatások idején.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter a 2002-es országggyűlési választások után először idén február 17-én tartott lakossági fórumot, egy nappal azután, hogy parlamenti beszédében előállt nagy vitát kavart közjogi javaslataival. A miniszterelnök egy baloldali civil szervezet teadélutánjára ment el a főváros XI. kerületébe, Albertfalvára. Ezután sorra következtek a hasonló rendezvények: a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) kapott összesítés szerint két héten belül megfordult a II. kerületben, Csepelen és a Pest megyei Taksonyban. Március 6-án két Baranya megyei fórumon is részt vett, egyiket Pécsett, másikat Magyarhertelenden tartották.

Május 6-ig ezekkel együtt összesen kilenc lakossági találkozóra látogatott el. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen és a székesfehérvári főiskola villamosmérnöki karán tartott hallgatói fórumot is. Április végén szintén tanulókkal beszélgetett az Országos Diákparlament tanácskozásán. A május 6-i hevesi lakossági fórummal véget ért a sorozat, és Medgyessy azóta nem vett részt ilyen rendezvényen. A MeH-ben kérdésünkre közölték, egyelőre nem is szerepel hasonló program a kormányfő naptárában.

A miniszterelnök honlapján olvasható összefoglaló arról, hogy mi hangzott el néhány lakossági fórumon. Ezekből az derül ki, hogy Medgyessy legtöbbször az európai uniós csatlakozásról beszélt, valamint kormánya eredményeiről. Többször bírálta az ellenzéket is, és emlékeztetett arra, hogy a - kormányoldal számára utóbb vereséget hozó - európai parlamenti választásnak komoly tétje van. Szinte mindig szóba hozta a február 16-i parlamenti beszédében megfogalmazott fejlesztési terveket, az autópálya-építést, az egészségügyet, az uniós támogatásokat és az oktatást. Utóbbival kapcsolatban a pécsi fórumon meg is jegyezte: "Pécsett 20 ezer diák van. Leesett az állam, amikor ezt hallottam."

A tavaszi fórumsorozattal vélhetően az lehetett a célja a miniszterelnök kommunikációs stábjának, hogy ezzel is javuljon Medgyessy - 2003 nyara óta folyamatosan romló - népszerűsége és a kormány megítélése. A Szonda Ipsos honlapján található adatok szerint ez alatt a néhány hónap alatt csak kismértékben nőtt Medgyessy népszerűsége: februárban 48 ponton állt, májusban 51-en. A kormány megítélése - a Gallup szerint - március és május között nagymértékben - 12 százalékponttal - javult, igaz, a Századvég július elején közzétett felmérése szerint az utóbbi időben megint egyre többen elégedetlenek a kormányzat teljesítményével.