Mégsem bűncselekmény matricát ragasztani a rendszámra

Vágólapra másolva!
Nem bűncselekmény a régi rendszámtáblákra uniós matricát ragasztani a Legfőbb Ügyészség állásfogalása szerint. Korábban az Országos Rendőr-főkapitányság viszont bűncselekménynek minősítette a matricaragasztást, és azzal fenyegették az autósokat, a helyszínen bevonhatják forgalmijukat, ha matricát ragasztanak a rendszámra.
Vágólapra másolva!

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az [origo] kérdésére megerősítette: nem minősül bűncselekménynek a május 1-je előtt kiadott rendszámokra uniós matricát ragasztani a Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztálya állásfoglalása szerint. Korábban viszont az ORFK Balesetmegelőzési Bizottságának elnöke, Pausz Ferenc azt nyilatkozta, hogy aki matricát ragaszt autója rendszámára, az egyedi azonosítójel meghamisításának bűntettét követi el, ezért a rendőr a helyszínen bevonhatja a forgalmi engedélyt.

Az ügyészség szerint viszont csak az számít bűncselekménynek, ha valaki a rendszámon lévő betűjeleket és számokat letakarja vagy felülragasztja, mert a rendszámtáblának csak ez a része szolgál egyedi azonosításra. Ha viszont valaki a nemzeti szinű részt ragasztja le, azzal nem valósítja meg a fenti bűncselekményt. Borbély hozzátette: az sem minősül bűncselekménynek, ha valaki házi készítésűvel pótolja ideiglenesen az elveszett rendszámot, ha a betűk és a számok egyeznek az eredetivel.

A rendőrség részéről egyelőre senki sem tudta megmondani, mit jelent a gyakorlatban a Legfőbb Ügyészség állásfoglalása. Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese az [origo] kérdésére csak annyit közölt: még nem kapták meg az ügyészségtől a dokumentumot, annak tanulmányozása után tudnak érdemben nyilatkozni. Hozzátette: az állásfoglalás kötelezettséget jelent a rendőrség számára, ezután biztosan nem indítanak büntetőeljárást matricaragasztás miatt.

Arra a kérdésre azonban sem Németh Lajos, sem az általunk megkérdezett közlekedésrendészeten dolgozó rendőr nem tudott válaszolni, hogy az állásfoglalás gyakorlatilag azt jelenti-e, hogy lehet matricákat ragasztani a nemzeti jelkép helyére, vagy csak azt, hogy nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősítik az esetet. Egyelőre az sem derült ki, hogy elveszik-e a forgalmit az állásfoglalás után is az autósoktól, ha matricát ragasztanak.