Bukást jósolnak az ellenzékkel hadakozó MSZP-nek

Vágólapra másolva!
Megindult a verseny az MSZP elnöki székéért és több - az elnökségre esélyesnek tartott - szocialista vezető is meghirdette a párt átalakítására vonatkozó javaslatait. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint azonban pillanatnyilag az MSZP az egyetlen olyan parlamenti párt, amelynél nem világos, hogyan pozicionálja magát a választásokig hátralévő két évben, így viszont nehéz lesz megnyernie a választást 2006-ban. Miközben a Fidesz, az SZDSZ és az MDF az európai parlamenti választási kampányban világos utat szabott, addig az MSZP kizárólag a Fidesz ellentettjeként határozza meg magát.
Vágólapra másolva!

Az európai parlamenti választáson a négy parlamenti párt közül egyedül az MSZP érezhette vesztesnek magát, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF is elérte a saját maga által kitűzött célt (a Fidesz 12, az SZDSZ 2, az MDF 1 helyet szerzett, és ennyit is vártak, míg az MSZP 12 remélt mandátum helyett csak 9-et kapott). Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint ennek az a magyarázata, hogy az MSZP a mai napig nem tud egyértelmű választ adni arra a kérdésre: miért szavazzanak az emberek a szocialistákra.

"Ezt a jelenséget hiba volna pusztán kommunikációs kérdésnek tekinteni, hiszen a politikai tevékenységet is érinti" - mondta az [origo]-nak Török Gábor politológus, aki szerint a Fidesz, az SZDSZ és az MDF már kijelölte fő céljait a ciklusból hátralévő 2 évre. "Az MSZP-nek nincsenek meg a fő témái, jelszavai, politikai céljai" - jegyezte meg.

A szakember szerint az MSZP gyakran próbálja azzal mentegetni magát, hogy gyengébbek a kommunikáció területén, mint a Fidesz, a politika tartalmi részében azonban nincs lemaradásuk. "Az MSZP indirekt pozicionálást folytat: azt mondja, az az MSZP, ami nem a Fidesz" - állította Török Gábor, aki szerint azonban ez nagyon kevés, mert a 2002-es választásoktól távolodva - amikor mindenki az MSZP-re szavazott, aki nem akarta, hogy a Fidesz nyerjen - ezzel egyre kevesebb választót lehet mozgósítani. "2006-ban ezzel nem lehet választást nyerni. Hiteles választ kell találniuk arra a kérdésre, miért szavazzanak rájuk az emberek, milyen valójában az MSZP."

"A Fidesz úgymond folyamatosan változtatja a termékét, de azt mindig egyértelműen kommunikálja, harmonikus csomagolásban, és csak azt kell eldönteni, hogy az tetszik-e vagy sem" - mondta a szakember, utalva arra, hogy a Fidesz pillanatnyilag az "egyre nagyobb a bizonytalanság az országban" érzést erősíti, sikerrel. "Az EP-választási kampányban pont ez volt a kis pártoknál is az újdonság, hogy egyértelműen, világosan definiálták magukat. Az SZDSZ az eddig alig megjelenő liberális politikát hangsúlyozta, míg az MDF a kétpártrendszer ellen küzdő pártként jelent meg. Ha emellett kitartanak, ez az 'áruvédjegy' juttatja be őket ismét a parlamentbe" - közölte Török Gábor politológus.