Szórakozásból vertek agyon egy hajléktalant

Vágólapra másolva!
Puszta szórakozásból ölt meg két tizenéves fiatal egy idős hajléktalant még májusban a fővárosban - írja a Népszabadság. A két gyanúsítottat beismerte tettét, az indítékról azonban egyelőre ellentmondásosan nyilatkoztak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 17 éves és egy 15 éves budapesti fiút gyanúsít azzal, hogy agyonvertek egy 60 éves román hajléktalant - írja a Népszabadság. Az eset még május 10-én történt a fővárosban, a Határ út közelében található erdős területen. A holttestet két nappal később találták meg járókelők.

A lap szerint a román férfi a környékbeli élelmiszerboltokban és kifőzdékben vállalt kisebb munkákat ételért, italért cserébe. Társai nem tudtak arról, hogy bárkivel is összetűzésbe keveredett volna, a rendőröknek azonban többen elmondták, hogy a környéken időnként megjelennek ittas fiatalok, és zaklatják a hajléktalanokat. A rendőrség ilyen fiatalok között találta meg a két feltételezett elkövetőt is.

A gyanúsítottak beismerték tettüket, az indítékról azonban ellentmondásosan nyilatkoztak. Egyszer azt állították, hogy a hajléktalan támadt rájuk, másszor azt, hogy összevesztek, és verekedni kezdtek. Több jel is arra utal ugyanakkor, hogy a két fiú szórakozásból ütötte és rúgta halálra a férfit - írja a Népszabadság. A megvert hajléktalan a támadás után még egy napig élhetett, de nem tudott segítséget hívni, és meghalt.