Kegyelmet kért a móri bankrablás egyik tanúja

Vágólapra másolva!
Kegyelmet kért a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik tanúja, akit korábban súlyos testi sértésért ítéltek börtönre - írja a Blikk. A férfi börtönbüntetését már áprilisban félbeszakították, azóta házi őrizetben van.
Vágólapra másolva!

A Blikk információi szerint kegyelmet kért a köztársasági elnöknél a móri mészárlás egyik tanúja, akire súlyos testi sértés miatt szabtak ki büntetést. K. Attila összesen 12 ügyben volt bűntársa a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás két feltételezett elkövetőjének, K. Edének és H. Lászlónak, és így a Blikk szerint ő az ügy egyik koronatanúja. A lap úgy tudja, hogy a K. Attilára kiszabott 2 év 6 hónapos börtönbüntetést idén április 26-án félbeszakították, majd a férfi házi őrizetbe került.

K. Ede ügyvédje, Dezső Antal a Blikknek azt mondta, hogy az ügyiratok alapján ő már korábban arra a következtetésre jutott, hogy kegyelmi eljárás van folyamatban K. Attila ügyében. Az ügyvéd azt mondta, meglepte, hogy házi őrizetbe kerülhet egy olyan ember, akit ilyen súlyos bűncselekmény miatt ítéltek el. A Blikk megkereste a rendőrséget és K. Attila ügyvédjét is, azonban senki nem kívánt nyilatkozni.