Két héten belül fizetnek a Minnelli-koncert szervezői

Vágólapra másolva!
Két héten belül visszafizetik a belépőjegyek árát azoknak, akik nem mentek el a szombati Liza Minnelli-koncert helyett beugró Bonnie Tyler fellépésére. Erről a koncertet szervező házaspár beszélt kedden a Nap-Kelte című tévéműsorban. A szervezők állítják: a koncertet Minnelli mondta le a gyér érdeklődés miatt.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Liza Minnelli

Két héten belül visszafizetik az elmaradt Liza Minnelli-koncert jegyárait azoknak, akik nem mentek el az utolsó pillanatban beugró Bonnie Tyler fellépésére - ígérik a rendezvény szervezői, akik a Nap-Kelte televíziós műsorban szólaltak meg kedden. A szervező házaspár szerint Minnelli három nappal a szombeti fellépés előtt mondta le a koncertet, mert megtudta, hogy alig ezer jegy kelt el. Bár az utolsó pillanatig próbálták győzködni, végül nem jött Magyarországra. Mivel azonban az előkészületek már lezárultak és a színpad is állt, mindenképpen meg akarták tartani a koncertet - állította a tévéműsorban Radics Endre szervező.

Liza Minnelli szombaton lépett volna fel a Kisstadionban, de a koncert elmaradt. Az 10-35 ezer forint között mozgó jegyeket megvásárló, de a Tyler-koncert iránt nem érdeklődő látogatóknak azonban nem váltották vissza belépőjüket. Az eset miatt több mint 70 feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, amely hétfőn nyomozást rendelt el család gyanúja miatt.

Az eredetileg a Puskás Ferenc Stadionba szervezett eseményt épp a gyér érdeklődés miatt rakták át a Kisstadionba. A szervezők - állításuk szerint - felkészültek arra is, hogy Minnelli lemondja a koncertet, mert korábban már tíz alkalommal tett ilyet, ezért két héttel a koncert előtt megállapodtak Tylerrel is egy esetleges beugrásról. Radics Endre szerint a koncert elmaradását a média fújta fel, ezért lett az ügyből botrány. A szervező házaspár szerint a konkurencia áll a háttérben.

A műsor után a helyszínen várakozó rendőrök szóban időpontot egyeztettek a szervezőkkel arról, hogy mikor hallgathatják meg őket az elmaradt koncert részleteivel kapcsolatban - közölte Nagy Szilvia, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.