Nem épülhet cementmű Bükkösdön

Vágólapra másolva!
Nem épülhet cementmű a Baranya megyei Bükkösdön, miután a választók többsége nemmel voksolt a beruházásra a vasárnap megtartott helyi népszavazáson - jelentette be a falu jegyzője.
Vágólapra másolva!

Az 1.307 lelket számláló Bükkösd 1.026 választópolgárából 719 járult az urnák elé, a fejlesztést 423-an elutasították, 293-an támogatták. Három szavazat érvénytelen volt. A jegyző közölte: a népszavazás kiírásáról azt követően döntött a képviselő-testület, hogy a lakosság nagy része és környezetvédők is nemtetszésüket fejezték ki a tervezett fejlesztés kapcsán.

A Strabag Rt. tavaly decemberben jelentette be, hogy cementmű építését tervezi Bükkösd és Hetvehely térségében. A beruházással szemben helyi lakosok, valamint környezetvédők az elmúlt hónapokban többször is felemelték szavukat. A Zöld Völgyért Egyesület például aláírásgyűjtésbe kezdett a cementmű-fejlesztés ellen, az íveket Bükkösdön mintegy 700-an látták el kézjegyükkel.

Tarnai Péterné, az egyesület titkára korábban elmondta: "az itt élők többsége a szelíd turizmus, az ökogazdálkodás és a lakosok széles rétege számára hosszú távon is munkahelyet, gyarapodást biztosító más fejlesztési lehetőségek mellett teszi le voksát". A Zöld Völgyért Egyesület szervezésében május végén mintegy százan vonultak a bükkösdi városháza elé tiltakozásul.

Mátis István polgármester a petíció átvételét követően újságírók előtt elmondta: a Strabag Rt. 2009-re megvalósuló fejlesztése évente mintegy 100 millió forint adóbevételt hozna a településnek. A vállalat terveinek megvalósulása emellett az infrastruktúra fejlődését és a munkahelyek bővülését is jelentené a faluban.