Megépülhet az M0-s északi hídja

Vágólapra másolva!
Jogerősen elvesztette azt a közigazgatási pert a Levegő Munkacsoport, amelyet az M0-s tervezett északi hídjának környezetvédelmi engedélye hatályon kívül helyezése miatt indított. Az 5 éve húzódó perben szerdán hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság: a döntés szerint érvényes és szabályos volt a korábban kiadott környezetvédelmi engedély.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Megépülhet az északi híd is az MO-áshoz

Elbukta a Levegő Munkacsport az M0-s gyorsforgalmi út Budapestet északról megkerülő, a Szentendrei-sziget déli csücskén is átívelő híd megépítése ellen indított pert. A környezetvédő szervezet az építmény környezetvédelmi engedélyét támadta meg, és kérte a bíróságtól annak hatályon kívül helyezését. A zöldek arra hivatkoztak, hogy a környezetvédelmi engedély előtt elkészített hatásvizsgálat nem szabályos körülmények között született, mert nem tartottak közmeghallgatást, csak nyilvános tárgyalást. Emellett szerintük nem tartották be a hatóságok az ügyintézési határidőket sem, ráadásul nem volt elég alapos a hatásvizsgálat.

A zöldek célja a pereskedéssel az volt, hogy megakadályozzák a híd építését. Szerintük ugyanis elfogadhatatlan, hogy az M3-as autópályáról és a 2-es útról beözönlő kamionforgalmat rászabadítsák Budára és a pilisi településekre. Emmellett azt is kifogásolták, hogy Budapest szerintük legfontosabb és legjobb minőségű ivóvízbázisát veszélyezteti az átkelő, mert a híd egyik pillérje a vízbázis védőövezetén állna, a Szentendrei-sziget déli csücskén.

A bíróság végül nem fogadta el a zöldek érveit, és jogerős ítéletében kimondta: érvényes a környezetvédelmi engedély, amelyet a különböző környezetvédelmi hatóságok már évekkel ezelőtt jóváhagytak. A jogerős ítélet után megépülhet a híd, nem kell újabb környezetvédelmi engedélyre várni, mivel a tervek már elkészültek. Így már csak az építési engedélyt hiányzik ahhoz, hogy megindulhasson az építkezés.