Három magyar katona hazajön Irakból

Vágólapra másolva!
Három magyar katona él az iraki szolgálat idő előtti megszakításának lehetőségével. Ezt a múlt havi gyilkos robbantás után biztosította a honvédség vezetése. A honvédelmi miniszter a jövő héten Irakba utazik, hogy erősítse a magyarokat - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Három magyar katona megszakítja iraki szolgálatát és hazatér - írja a Népszabadság, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hétfői bejelentésére hivatkozva. A honvédség vezetése még a múlt hónapban ajánlotta fel az idő előtti hazatérés lehetőségét az Irakban szolgálóknak, miután egy út menti pokolgép kioltotta egy magyar katona életét.

Közvetlenül a támadás után senki sem élt ezzel a lehetőséggel, ám a pszichológusok előre jelezték, hogy a történtek feldolgozása több hetet is igénybe vehet, miközben felerősödik az itthoniak aggodalma is.

Juhész Ferenc és Szenes Zoltán vezérkari főnök a jövő héten Irakba utazik. A miniszter szerint azért, mert fontosnak tartja, hogy a helyszínen is "erősítse" a magyar katonai állományt - derül ki a Népszabadság írásából.