Milliós jutalmakat kapnak a közgyűlési elnökök

Bevett gyakorlat több megyei önkormányzatnál, hogy a több százezres fizetés mellé rendszeresen jutalmat is adnak a közgyűlési elnöknek. Az idei rekordot a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke tartja hatmilliós jutalommal, míg a többi jutalmazott eddig átlagosan bruttó másfél milliót kapott. Az [origo] körkérdésére adott válaszokból kiderül az is, hogy a jutalomért nem kell rendkívüli teljesítményt felmutatni, már elég az is, ha az önkormányzatnak sikerül tartania magát a saját költségvetéséhez.

Az "adott közszolgálati feladat kiemelkedő teljesítéséért, illetve feladatainak hosszabb időn át történő eredményes végzéséért" a köztisztviselők jutalomban, elismerésben részesíthetők - mondja ki a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. A jogszabály szerint adható pénz- vagy tárgyjutalom, hazai vagy külföldi jutalomüdülés, névre szóló emléktárgy vagy plakett, oklevél, illetve bármilyen más kitüntetés. Az [origo] mind a 19 megyei önkormányzatot megkereste a közgyűlési elnökök jutalmazására és fizetésére, juttatásaira vonatkozó kérdésekkel. A válaszokból kiderül, hogy a jutalmazás bevett szokásnak számít, és hogy az önkormányzatok a plakettek és emléktárgyak helyett inkább az akár milliókra is rúgó pénzjutalmakat részesítik előnyben.

Az idei rekordot Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szocialista elnöke tartja, akinek június 17-én bruttó 6,14 millió forintot szavaztak meg képviselőtársai. Az elnöki titkárság közlése szerint Agócs az éves munkájáért kapta a jutalmat, és idén már nem részesül ehhez hasonló elismerésben. Kérdésünkre közölték, hogy az elnököt és elődeit rendszeresen - évente, félévente - szokták jutalmazni. A mostani jutalmazás mégis vihart kavart, amivel kapcsolatban a nettó 257 978 forintos havi illetményben részesülő elnök a 24 óra című helyi lapnak utóbb csak annyit nyilatkozott: "Tudom, nem hallgathatok. Ez az ügy soha nem a jutalomról szólt, hanem személyes ambíciókról van szó. Előbb végigjárom a településeket, meghallgatom a párttagokat, a véleményformáló embereket, és utána tájékoztatom a lap olvasóit a véleményemről."

"Nagyobb teherviselés"

A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a szintén MSZP-s Kékes Ferenc számára már tavasszal, április 26-án jutalmat szavaztak meg a képviselők. Kékes havi illetményének háromszorosát (vagyis nettó 882 ezer forintot) kapott, amiért sikerült biztosítani az önkormányzat kiegyensúlyozott gazdálkodását - derül ki Lászlóné dr. Kovács Ilona főjegyző [origo]-hoz küldött leveléből. Az elnök és az alelnök tavaly szintén részesült jutalomban, amelynek összege akkor is a havi illetmény háromszorosa volt.

A főjegyző megjegyezte, hogy míg a 2002-es önkormányzati választás előtt még két alelnök volt, addig ebben a ciklusban már csak egy, így a vezetőknek "lényegesen nagyobb teherviselés mellett" kell ellátniuk feladataikat. A levélből kiderül az is, hogy a nettó 294 ezer forintos havi illetmény mellett a közgyűlés elnöke minden évben kap 80 ezer forintnyi ruhapénzt, havonta pedig 3400 forintos étkezési utalványt.

A számvevőszék szerint nem volt minden hibátlan

Forrás: www.csongrad-megye.hu
Frank József

A Csongrád Megyei Önkormányzat MSZP-SZDSZ-színekben megválasztott elnöke, Frank József bruttó 1,575 millió forintot kapott június 24-én. Az erről szóló előterjesztés szerint az elnök "2003. évi eredményes munkája, a 2004. évi költségvetés elkészítésében végzett tevékenysége elismeréseként".

Az Állami Számvevőszék egyébként éppen júniusban tette közzé az önkormányzat gazdálkodásáról szóló jelentést, amiből kiderül, hogy kirívó szabálytalanságok ugyan nem történtek, de azért korántsem volt hibátlan az önkormányzat működése. A számvevők szerint szabálytalan volt például az, hogy az alapítványi támogatások harmadáról a közgyűlés elnöke, illetve a bizottságok döntöttek, egyes esetekben pedig még azt sem követelték meg, hogy az alapítvány számoljon el a támogatás felhasználásáról.

Az önkormányzat sajtóreferensének közlése szerint Frank József tavaly is kapott - nagyjából a mostanihoz hasonló összegű - jutalmat. Az elnök havi bruttó 525 ezer forintos illetményt kap, költségtérítésként pedig havonta legfeljebb 157 500 forint áll rendelkezésére.

Szabó Gábor idén 4,2 milliót kapott

Forrás: www.fejer.hu
Szabó Gábor

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az MSZP-s Szabó Gábor, aki utoljára április 9-én kapott jutalmat. Szabónak hathavi illetményének megfelelő összeget, bruttó 4,2 milliót szavazott meg a közgyűlés "szakmai és gazdasági munkájának, felelősségének, társadalompolitikai jelentőségének elismeréseként" - derül ki az önkormányzat válaszából. A megyei közgyűlés elnökét rendszerint évente két alkalommal részesítik jutalomban: március 15-e és október 23-a környékén. Igaz, ősszel már csak akkor kap anyagi elismerést, ha a pénzügyi mérleg megfelel a költségvetés időarányos teljesítésének. Szabó Gábor a bruttó 700 ezer forintos illetményen - és a rendszeres jutalmakon - kívül nem kap egyéb juttatást.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK