Külföldről kénytelenek rabbikat hívni a hazai zsidó hitközségek

Vágólapra másolva!
Új alapszabályt fogadott el a Mazsihisz közgyűlése, amelynek az egyik legfontosabb változtatása, hogy a magyarországi rabbikat ezentúl nem a szövetség központja nevezi ki, hanem a zsidó közösségek maguk választják - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A rabbik kinevezésének és szerződtetésének joga a Síp utcai központtól a zsidó közösségekhez kerül. A Mazsihisz ezzel visszatér a szocializmus idején megszakadt tradícióhoz - mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki hozzátette: Budapesten jelenleg tizenegy rabbi teljesít szolgálatot, viszont a huszonkét vidéki zsidó közösség közül húsz állandó rabbi nélkül van. A rabbijelöltek csekély száma alapján valószínű, hogy csak hosszú évek múlva várható érdemi javulás. Nehéz ellensúlyozni negyven év egyházellenes politikájának romboló hatását - jelentette ki Heisler András. A súlyos rabbihiány miatt az is elképzelhető - mondta -, hogy egyes taghitközségek megkísérelnek más országokból, főként Izraelből rabbit hívni