Előzés közben lövöldöztek Fejér megyében

Vágólapra másolva!
Idegesített egy autóst az előtte haladó jármű sofőrjének vezetési stílusa, ezért a gépkocsi előzése közben az egyik utas rózsapatronnal töltött riasztópisztolyból több lövést adott le a levegőbe a 63-as főúton. A lövöldöző ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Vágólapra másolva!

A lölvöldözés még pénteken történt, a 63-as főúton. A lövésekről a megijesztett gépkocsivezető még aznap bejelentést tett - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A sofőr szerint Aba és Bodakajtor között haladt, egy gépkocsi előzni kezdte. Amikor mellé ért a jármű, a lehúzott ablak mögül egy férfi több lövést adott le, majd az autó elhajtott.

A sajtószóvivő hozzátette: a gépkocsivezető bejelentésére mozgósított sárkeresztúri járőrök még a 63-as főúton ellenőrzés alá vonták az autót. A kocsi kesztyűtartójában megtalálták a fémből készült, úgynevezett rózsapatronnal töltött riasztópisztolyt.

Az autóban ülő egyik férfi nem tagadta, hogy ő adta le a lövéseket, mert idegesítette az előtte haladó autó sofőrjének vezetési stílusa - mondta a sajtószóvivő.

A rózsapatron sérülést nem okoz, de a lövések okozta ijedtség miatt könnyen történhetett volna a baleset. A lövöldöző férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.