Nem lehetnének párttagok a köztisztviselők

Vágólapra másolva!
A szakmai szakszervezet megtiltatná, hogy köztisztviselő bármely pártnak tagja legyen. Az alkotmánymódosítást igénylő kezdeményezés a közigazgatás és a politika szétválasztását szolgálná - írja a Népszabadság. Az érdekvédők azt is szeretnék elérni, hogy ne lehessen indoklás nélkül lecserélni a vezető köztisztviselőket.
Vágólapra másolva!

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete halaszthatatlannak tartja a közigazgatás mentesítését a politikától. Azt elfogadják, hogy a miniszterek és a politikai államtitkárok pártokhoz kötődjenek, hiszen ők nem is köztisztviselők, de már az ebbe a kategóriába tartozó legmagasabb szintű tisztviselőt, a közigazgatási államtitkárt eltiltanák a párttagságtól. Onnan lefelé pedig mindenki mást is távol tartanának az intézményes politizálástól, aki tisztviselői hivatásként választotta a köz szolgálatát.

A tömörülés kezdeményezni szeretné, hogy a parlament őszi ülésszakára szülessen törvénymódosítás a politika és a közigazgatás szétválasztására. Fehér József főtitkár a Népszabadságnak azt mondta: törvényi úton kell féken tartani a politikai zsákmányszerző-rendszert. A szakszervezet eltörölné a köztisztviselők esetében is a vezetők indokolás nélküli lecserélésének lehetőségét, és minden állásra nyílt és külső szakemberek által elbírált pályázatot hirdetne. Ma ugyanis nem minden posztra kötelező pályázatot kiírni, így lehetőség van arra, hogy egy új kormány a maga embereivel töltse fel az egyes kulcshivatalok (például az APEH, a földhivatalok) vezetői állásait, illetve az ott lévőket el is küldheti.