Új képviselőket választottak a kormánypártok

Vágólapra másolva!
Az MSZP Országos Választmánya Csige Tamást, Mesterházi Attilát és Szűcs Erikát választotta meg országgyűlési képviselőnek azok helyébe, akik július végén az Európai Parlamentbe távoznak. Az SZDSZ Országos Tanácsa Jüttner Csaba, vásárosnaményi polgármestert választotta Szent-Iványi István utódául.
Vágólapra másolva!

Az MSZP Országos Választmánya Csige Tamást, Mesterházi Attilát és Szűcs Erikát választotta meg országgyűlési képviselőnek - tudta meg a távirati iroda egy neve elhallgatását kérő szocialista politikustól szombaton a választmány ülése közben.

Az MSZP választmányi tagjai három körben szavaztak a jelöltekről, az első körben került be Szűcs Erika miskolci alpolgármester. A második körben döntetlen volt az állás, míg a harmadik körben kerül be Csige Tamás Hajdú-Bihar megyei Fibisz-tag és Mesterházi Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára.

Az SZDSZ Országos Tanácsának (OT) szombati döntése értelmében Jüttner Csaba, Vásárosnamény polgármestere lesz szeptembertől Szent-Iványi István utóda az Országgyűlésben. A párt ügyvivői testülete által előterjesztett két jelölt közül Jüttner Csaba 41, Csőzik László, Érd alpolgármestere 17 szavazatot kapott az OT-ülésen.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Pető Iván, az OT elnöke közölte, hogy a sajtóhírekkel ellentétben nem merült fel "belső ellenzéki" személyiség előterjesztése a képviselői posztra.