Vágólapra másolva!
Súlyos hasi sérüléseket szenvedett egy hétéves kisfiú, akit bátyja lőtt hason légpuskával a Borsod megyei Kazincbarcikán. A kórházba szállított fiú 16 éves testvére ellen súlyos testi sértés miatt indult nyomozás.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre a kórházból érkezett bejelentés arról, hogy egy hétéves helybéli fiút láttak el hasi sérülése miatt, amelyet feltehetőleg egy légpuskalövedék okozott. Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrség nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, a bűncselekmény elkövetésével a gyermek fiatalkorú bátyját gyanúsítják.

Az elsődleges adatok szerint a 16 éves fiú Kazincbarcika Herbolya városrészen található tónál lőtte meg öccsét. Azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen körülmények között, és azt sem, hogy kié volt a fegyver és miként jutott hozzá a fiú.