Maradt a felfüggesztett börtön Császár Elődnek

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság szerdai, másodfokú ítéletében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet Császár Előd perében. Vagyis az énekes büntetése továbbra is nyolc hónap börtönbüntetés két évre felfüggesztve. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Császár visszadátumozott biztosítási szerződést kötött arra a BMW-re, amellyel 1998. december 17-én halálos balesetet okozott.
Vágólapra másolva!

A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság szerdai végzésében hegybenhagyta az elsőfokú ítéletet Császár Előd és a másodfokú vádlott esetében - mondta az [origo]-nak Zamecsnik Péter, Császár ügyvédje. Így mindkettőjük esetében maradt a nyolc hónapos börtönbüntetés két évre felfüggesztve.

Zamecsnik az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, és védence felmentését kérte, mert szerinte az elsőfokú ítélet ellentmondásos volt. A Fővárosi Bíróság szerint azonban az első fokon eljáró bíróság helyesen állapította meg a tényállást és mérlegelte a bizonyítékokat.

A harmadfokú vádlott esetében, akit első fokon felmentett a bíróság, a Fővárosi Bíróság új eljárás lefolytatását rendelte el.

A bíróság szerint bizonyított, hogy biztosítási csalást követett el az énekes, vagyis nem rendelkezett kötelező gépjármű felelősség-biztosítással Császár Előd, amikor halálos balesetet okozott, csak a baleset után kötött egy visszadátumozott előszerződést. A biztosítási csalás gyanúja azért merült fel, mert az 1998. december 10-re dátumozott szerződésről szóló dokumentumok csak december 21-én jutottak el a biztosítóhoz. A szerződést később elutasította a biztosító, többek között azért, mert Császár korábban, egy másik autójára nem fizette a biztosítási díjat.

Császár 1998 december 17-én okozott balesetet a BMW-jével, amikor frontálisan ütközött egy rendőrautóval a Budapest körszálló előtt. A balesetben egy rendőr meghalt. Az énekest halálos közúti baleset okozása miatt három évre felfüggesztve egy év hat hónap fegyházbüntetésre ítélték.