A szennyvízzel is küzdenek az ósdi kórházak

Vágólapra másolva!
Több mint 69 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a kórházak épületeit és műszerparkját elfogadható állapotba lehessen hozni - derül ki egy felméréséből. A kórházak többségében a gáz- és vízvezetékrendszer kifejezetten elavult, felújításra szorul, a legtöbb helyen pedig a szennyvízelvezető rendszer állapota is lesújtó. A teljes modernizációhoz 187 milliárd kellene, miközben az elmúlt öt évben alig 39 milliárdot fordítottak ilyen célra. Összehasonlításképpen: a felmérés szerint a kórházak épületeinek és műszereinek értéke alig éri el a 200 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Legalább 69 milliárd forint kell ahhoz, hogy elfogadható állapotba lehessen hozni a kórházak épületeit és műszereit - derül ki az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete által készített felmérésből. A teljes modernizáció azonban ennél jóval többet, legalább 187 milliárdot emésztene fel. Ez az összeg a felmérés szerint jóval meghaladja a költségvetés és az önkormányzatok teherbíró képességét: az elmúlt 5 évben alig 39 milliárdot költöttek modernizációra. A felméréshez az egészségügyi tárcánál készített kiegészítő tanulmány írói ráadásul megjegyzik: "Tekintettel arra, hogy a 2004. évi gazdasági helyzetben az előirányzat nem léphető túl, ezért a mozgástér az év hátralevő részében szűkre szabott."

A 187 milliárdos modernizációs költség mértékét jól érzékelteti, hogy a felmérésben összeírták azt is, mennyit érnek a kórházak épületei és műszaki berendezései. A kórházépületek 122, a műszaki felszerelések 72, míg a számítógépek 6,8 milliárdot érnek, azaz, ha eladnánk az összes magyarországi kórházat és az azokban használt műszaki felszereléseket, akkor is épp hogy csak összejönne a felújításhoz szükséges pénz.

A felmérésben régiókra lebontva vizsgálják a fekvőbeteg-ellátást biztosító egészségügyi intézmények állapotát. Az adatok alapján a közép-dunántúli régió kórházai vannak a legjobb állapotban, ezek felszereltsége a leginkább kielégítő. A legromosabb épületek Észak-Magyarországon vannak, ahol a kórházak átlagéletkora 64 év, bár nem sokkal jobb a helyzet a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarországon sem, ahol átlagosan 54 évesek a kórházak.

A felmérés szerint nem csak az épületekkel vannak nagy gondok, a kórházak többségében a közművek állapota is lesújtó. A gázvezetékek felújítása közel 900 millióba kerülne, ráadásul csak az épületek ötödében van kifejezetten újszerű vezetékhálózat, többségüknél csak az elfogadható szintet éri el a rendszer állapota. A szennyvíz elvezetése még problémásabb, az intézmények közel felében felújításra szorulnak a vezetékek. De a kórházak vízellátása sem éri el még az elviselhető szintet sem.

A felmérés rámutat arra is, hogy a kórházak felújítására fordított pénzek meglehetősen aránytalanul oszlanak el. Az állami kézben lévő intézmények ugyanis közel négyszer annyi pénzt kapnak épület- és műszerfelújításra is, mint az önkormányzati kezelésben lévők.

A felmérés készítői megpróbáltak válaszolni arra a kérdésre is, hogy miért ilyen siralmas a kórházak állapota. Szerintük a legfőbb problémát az jelenti, hogy elmaradt az egészségügy érdemi reformja, amely az igényekhez igazítaná a kínált egészségügyi szolgáltatásokat. Megemlítik továbbá, hogy az egészségügy intézmények forrásszükségletét becslések alapján, szakmai megalapozottság nélkül határozzák meg.