Hazahozták Nagy Richárd holttestét

Vágólapra másolva!
Vasárnap este, fél tíz előtt néhány perccel leszállt Ferihegyen az a katonai repülőgép, mely Nagy Richárd holttestét szállította Irakból. Az Irakban merényletben meghalt katona temetésére a honvédelmi miniszteren és a vezérkari főnökön kívül várhatóan Mádl Ferenc köztársasági elnök is elmegy.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este, néhány perccel fél tíz előtt megérkezett Budapestre az az An-26-os katonai repülőgép, amely Nagy Richárd holttestét szállította Irakból. Nagy Richárd 27 éves szakaszvezető csütörtökön lett merénylet áldozata Irakban. A magyar tábortól hetven kilométernyire robbantásos támadás érte az ivóvizet szállító magyar katonákat. Egy repeszdarab Nagy tüdejébe fúródva halálos sebet ejtett, egy másik magyar katona pedig könnyebben megsérült. Nagy volt az iraki magyar katonai kontingens első halálos áldozata. Nagyot a Magyar Honvédség hősi halottá nyilvánította.

Nagyot Irakból Damaszkuszon (Szíria) és Ankarán (Törökország) keresztül hozta haza a katonai repülőgép. Éjfélkor a Magyar Honvédség katonai tiszteletadással fogadja Nagy nemzeti színű lobogóval letakart koporsóját. A tiszteletadáson ott lesz Szenes Zoltán vezérkari főnök, és Nagy családja is. A családot vasárnap délután meglátogatta a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.

Nagy Richárd temetése szerdán délután lesz Zagyvarékason. A temetésen részt vesz Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Szenes Zoltán vezérjari főnök is. Az MTI értesülése szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök is tervezi, hogy ott lesz a katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen.

"Nagy Richárd szerződéses szakaszvezető halálával kapcsolatosan a Magyar Honvédséget semmilyen formában, semmilyen okból felelősség nem terheli" - mondta Isaszegi János dandártábornok, a merénylet körülményeit vizsgáló bizottság elnöke. Az öt tagú testület szintén vasárnap érkezett haza Irakból, ahol a helyszínen vizsgálták meg a robbantásos merénylet körülményeit. A bizottság hivatalos jelentését kedden adja át a parlament hovédelmi bizottságának, Isaszegi azonban már vasárnap adott egy rövid nyilatkozatot. "Az aljas módon végrehajtott terrortámadás kikerülhetetlen volt az adott szituácóban" - tette hozzá.