Cserbenhagyó gázolót keresnek Kaposváron

Vágólapra másolva!
Megállás és segítségnyújtás nélkül továbbment az a vezető, aki hajnalban halálra gázolt egy férfit Kaposváron. Budapesten egy 50 év körüli nő halt meg az éjjel, miután az Üllői úton elütötték.
Vágólapra másolva!

Halálra gázolt egy autós szombaton kora reggel egy járókelőt Kaposváron, a vasútállomás előtt. Az 59 éves helyi férfi a mentők kiérkezése előtt, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Somogy megyei rendőrség közleménye szerint a kékesszürke színű VW Passat vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Nagy erőkkel keresik őt a rendőrök, segítségnyújtás elmulasztása miatt eljárás indult ellene. A rendőrség a szemtanúk, vagy azok jelentkezését, akik bármilyen információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban.

Péntek éjjel halálos gázolás történt a fővárosban is. Az Üllői út - Leonardo da Vinci utca kereszteződésénél egy Audi elgázolt egy 50 év körüli nőt, akinek a kilétét eddig nem tudták megállapítani a rendőrök. A nő a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.