Szeptembertől nő a tanárok pótléka

Vágólapra másolva!
Szeptembertől két és félszeresére nő az osztályfőnöki pótlék és 3900 forintról 5000 forintra emelkedik a minőségi bérpótlék - közölte a közoktatási helyettes államtitkár. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint viszont az oktatásban dolgozók anyagi megbecsülése terén a tárca teljesítménye "egykettednek" felel meg.
Vágólapra másolva!

Szeptembertől jelentősen emelkedik az osztályfőnöki pótlék és a minőségi bérpótlék - közölte a szaktárca közoktatási helyettes államtitkára pénteken, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sajtótájékoztatóján elhangzottakra adott reagálásában. Az osztályfőnöki pótlék két és félszeresére nő, a minőségi bérpótlék 3900 forintról 5000 forintra emelkedik - mondta Sipos János.

A PDSZ elnöke a sajtó képviselői előtt arról beszélt, hogy az oktatásban dolgozók anyagi megbecsülése terén a tárca teljesítménye "egykettednek" felel meg.

A közoktatási helyettes államtitkár az eszközállomány fejlesztéséről, a felújításokról szólva kifejtette: több, a korábbi években nem létező lehetőség nyílt az intézmények felújítására. Ezek között említette, hogy a Phare program keretében mintegy 7 milliárd forintból 115 iskola újulhat meg. A "Beruházás a XXI. század iskolájába" program keretében 108 fenntartó 128 oktatási intézmény felújítására pályázott, a Nemzeti Fejlesztési Terv részeként pedig óvodák, iskolák felújítására 12,5 milliárd forint jut idén.

Sipos János szerint pontatlan a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének állítása, miszerint a helyi tantervek kidolgozására csupán egy hónap állt a pedagógusok rendelkezésére. A helyi tanterveket csak az általános iskola alsó tagozatán kellett átdolgozni, a szükséges kerettantervi ajánlások március 12-től elérhetők voltak a tárca honlapján. A felső tagozatosok helyi tanterveit jövő év június 30-ig kell átdolgozni -közölte.