Százmilliós kárt okoztak a viharok Hevesben

Vágólapra másolva!
Százmillió forint kárt okoztak a múlt heti viharok Heves megyében - közölte kedden a megyei védelmi bizottság. A megyei katasztrófakeret csak 40 millió forint, így nem fedezi a helyreállítás költségeit. A megyegyűlés ezért a Belügyminisztériumtól kér segítséget.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Komoly pusztítást végzett a vihar az ország több részén

Heves megye nyolc településén összesen százmillió forint kárt okoztak az elmúlt hetekben a felhőszakadások - jelentette be kedden a megyei védelmi bizottság alelnöke, a testület Visontán megtartott ülésén. A helyreállítás költségeit a 40 millió forintot tartalmazó megyei vis maior keret nem fedezi, ezért a megyegyűlés a Belügyminisztériumtól kér segítséget a munkálatok finanszírozásához - közölte Merczel József.

Mint elmondta: a legnagyobb, összesen 88,3 millió forintos kár az infrastrukturális létesítményekben, utakban, hidakban, vízelvezető árkokban keletkezett. A védekezés 6,1 millió forintot igényelt, önkormányzati tulajdonban 4,2 millió forintnyi, személyi tulajdonban, illetve mezőgazdasági létesítményekben pedig 730 ezer forintnyi kár keletkezett.

Több településen már megindult a heves esők okozta rombolás helyreállítása - közölte Merczel József. Hiesz György, a gyöngyösi helyi védelmi bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy azok az esőzéseket kísérő sárlavinák, amelyek az elmúlt években tapasztalhatóak a Mátraalján, a fokozódó erdőirtás következményeként alakulnak ki. Ugyanakkor fontosnak nevezte a katasztrófa-riasztórendszer hatékonyabb, gyorsabb működtetését.