15 évet is kaphatnak a Simon-ügy vádlottjai

Vágólapra másolva!
Szerdán hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Simon-ügyben. Az egykori válogatott focistát két éve verték agyon egy budapesti szórkozóhely előtt, az utcán. A négy vádlottat társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. Ezért akár 15 évre is ítélheti őket a bíróság. Egyik vádlott sem érzi magát felelősnek a sportoló haláláért.
Vágólapra másolva!
Fotó: SZTÁR Sport
Simon Tibor

Szerdán várhatóan elsőfokú ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság Simon Tibor agyonverése ügyében. Simon Tibort - aki a Ferencváros válogatott labdarúgója, majd a soproni csapat edzője volt - 2002. április 21-én éjjel a fővárosi Café Allure nevű szórakozóhely előtt az utcán olyan súlyosan bántalmazták, ütötték, rúgták, hogy két nappal később belehalt sérüléseibe.

Az ügynek négy vádlottja van, az ügyész mindannyiukat társtettesként elkövetett emberöléssel vádolta meg a per során. Ezért a bűncselekményért 5-15 év közötti börtönt lehet kiszabni. A korábbi vádiratban még halált okozó testi sértés szerepelt, ezt módosította a jóval súlyosabb bűncselekménynek minősülő emberölésre az ügyész. Döntését azzal indokolta, hogy a volt futballista fejét ért bántalmazások miatt kialakult sérülés elkerülhetetlenül vezetett Simon Tibor halálához. Ezért a vádlottak nem bízhattak abban, hogy a bántalmazás nyomán nem következik be a halál.

Az ügyész módosította a tényállást is a per során. E szerint a szórakozóhelyen nem volt verekedés, csak szóváltás alakult ki az elsőrendű vádlott és Simon Tibor között. Az elsőrendű vádlott egyszer megütötte a sportolót, aki ettől elesett. Ezután Simon Tibor elhagyta a szórakozóhelyet, és az elsőrendű vádlott szaladt utána először, majd a másik három vádlott is üldözőbe vette. A vád szerint az elsőrendű vádlott kezdte a bántalmazást, és később csatlakoztak hozzá a többiek. A fejre irányult rúgásoktól a sportoló elesett, "magatehetetlenül, eszméletlenül" feküdt a földön. A büntetéskiszabás kapcsán az ügyész kérte annak figyelembe vételét, hogy az elsőrendű, korábban erőszakos bűncselekmények miatt büntetett G. János volt a kezdeményező.