Balos Fidesz előzte meg a rosszul kampányoló MSZP-t

Vágólapra másolva!
Elemzők szerint szociális kérdésekben a kampány során a Fidesz balra állt a szocialista párttól, az SZDSZ viszont jobbra került az MSZP-hez képest. A nagyobbik kormánypárt választási vereségének oka, hogy rosszul kormányoztak, és ezt még egy rossz kampánnyal is megfejelték - vélte Lengyel László politológus a hétfői reggeli Nap-kelte műsorában. Stumpf István politológus szerint az, hogy Dávid Ibolya bekerült, felveti a kérdést, hogy a Fideszen kívüli jobbközép integrációnak mi a szerepe a 2006-os választások felé közelítve.
Vágólapra másolva!
A Fidesz győzött, az MDF is bejutott/itthon/20040613afidesz1.htmlOrbán kéri a kormányt, hogy értsen a szóból/itthon/20040613schmitt.htmlKovács: nem megyünk a hidakra/itthon/20040613kovacs.html

"A Fidesz nagyon karakteres politikát folytatott, csak ezt nagyon nehéz neki bevallani, egyértelműen a jóléti állam mellett tette le a garast, és a klasszikus értelemben, amikor a jobboldal és a baloldal mindenekelőtt a szociális kérdésben való állásfoglalást jelenti, a Fidesz balra, az SZDSZ jobbra van az MSZP-től, és most fel van adva az MSZP-nek a lecke" - jelentette ki Bence György filozófus a Magyar Televízió Nap-kelte műsorában. Hozzátette: "Nincs olyan dimenzió - szavazatok száma, területi megoszlás, megszerzett mandátumok száma - amiben ne szenvedtek volna vereséget a szocialisták." Mint mondta, szerinte a legkevésbé az MSZP, leginkább az SZDSZ arculata világos, és ez utóbbi vonzó lehet a fiatalok számára.

Kéri László politológus szerint a szocialista pártnak és a kormánynak azt kell eldöntenie, "hogy mivégre használja fel a hátralévő nagyon hosszú időt". Mint mondta, "másfél év alatt hihetetlen sokat lehet rontani és hihetetlenül sokat lehet javítani", így "talán jótékony is lehet az MSZP-nek egy ilyen vereség az ország érdekében, hogy most már normális kormányzásra lehetne váltani". A Fidesznek a győzelem lehet azért figyelmeztető, hogy egyszerre sok lovon messze jutni nem nagyon lehet, csak rövid távon lehet győzelmet érni el vele - mondta Kéri László. Megdőlt egy 15 éves dogma, van olyan alacsony részvétel, ami az MSZP-nek sem jó - tette hozzá.

Lengyel László politológus szerint az ellenzék motivációja sokkal erősebb volt a kormányénál, ráadásul rossz kampányt csinált a szocialista párt. Úgy vélte, az MSZP másfél év kormányzás után nem tudott igazi nagy eredményeket felmutatni. Megjegyezte, hogy az európai parlamenti választásokon többnyire az ellenzéki erők mindenütt kemény vereségeket mértek a kormánypártokra a félidős időszakokban.

A Fidesz balról előzött, egyértelműen - mondta. Az egy komoly kérdés, hogy lehet-e javítani akkor, ha valaki az első évben rontott - jelentette ki, hozzátéve: ő úgy gondolja, hogy 2002 őszén már rontottak kormányoldalon. "Szerintem rosszul kormányoztak, és ezt még egy rossz kampánnyal is megfejelték, és ez a kettő jött össze" - mondta a szocialistákról.

"Valószínűleg mind a pártelnökség szintjén, mind a kormány szintjén meg fog jelenni az a kihívás, ami már ott van" - mondta a szocialista személycserékre vonatkozó kérdésre válaszolva. Hozzátette: el tudja képzelni mind a miniszterelnök-, mind a pártelnökváltást.

Stumpf István politológus, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere szerint akármilyen részvételt nézünk, nincs jelentős különbség a pártok mandátumszerző képessége között. Stumpf István szerint az elhibázott társadalom- és gazdaságpolitika, a Fidesz hatékonyabb mobilizációs stratégiája és szervezetmegerősítése és a szocialisták elhibázott kampánystratégiája volt az oka az MSZP ilyen súlyos vereségének.

Szerinte a Fidesz számára figyelmeztető a vidéki alacsonyabb részvétel, "az pedig, hogy Dávid Ibolya bekerült, azért mégiscsak az asztalra teszi azt a kérdést, hogy a Fideszen kívüli jobbközép integrációnak mi a szerepe a 2006-os választások felé közelítve".