Még mindig takarítják a vihar nyomait

Vágólapra másolva!
Még ötszáz helyszínre kell kivonulniuk a tűzoltóknak, ahol a szerdai vihar okozta károkat kell elhárítaniuk. A tűzoltók előbb az életveszélyes helyzeteket hárítják el.
Vágólapra másolva!

Budapesten két nappal a nagy károkat okozó vihar után még mindig 505 helyen van szükség a tűzoltóság segítségére. A tűzoltók pénteken reggelre 394 helyen hárították el a viharkárokat, de az előjegyzések szerint további 505 beavatkozásra lesz szükség - mondta el Benkő András ügyeletes tiszt.

A tűzoltók előzetes helyszíni bejárás alapján határozzák meg a beavatkozások sorrendjét, mindig az életveszélyes helyzeteket hárítják el, a forgalmi akadályokat szüntetik meg, és a kórházak és más egészségügyi intézmények környékén számolják fel a károkat először. Benkő András szerint a tűzoltók csak oda vonulnak ki, ahol valóban beavatkozásra van szükség.

A helyszínelésre azért van szükség, mert több helyen kiderült, hogy a károk elhárítása befejeződött, de erről elfelejtették értesíteni a tűzoltókat. A kárelhárításban a polgármesteri hivatalok és más intézmények vagy civil szervezetek is részt vesznek, és ők gyakran ami nem baj, de a kárelhárítás elvégzését rendszerint elfelejtik közölni a tűzoltókkal.

Benkő András szerint vannak olyan autótulajdonosok, akiknek a járművére szerdán fa zuhant, de még mindig nem kaptak segítséget. A tűzoltóság türelmet kér, a segítség semmiképpen nem marad el, legyenek türelemmel - mondta.