Tüntetők fogadják majd a kínai elnököt Budapesten

Vágólapra másolva!
Több helyen is tüntetnek majd Tibet kínai megszállása ellen a kínai elnök budapesti látogatásakor. Bár a Tibetet Segítő Társaság cask két helyre kapott engedélyt a tüntetésekhez, csütörtöki sajtótájékoztatósjukon bejelentették, hogy mindenütt jelen lesznek, amerre a kínai elnök megfordul a fővárosban. A társaság levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy a Hu Csin-taóval folytatott tárgyalásokon vesse föl Tibet és az emberi jogok ügyét.
Vágólapra másolva!

Demonstrációkat rendez a Kínai Népköztársaság elnökének csütörtökön kezdődött magyarországi látogatása alkalmából a főváros több pontján a Tibetet Segítő Társaság, hogy felhívja a figyelmet a tibetiek emberi jogi helyzetére - közölte a szervezet elnöke. A társaság az érkezés napjára és péntekre tíz területre kért engedélyt, de csak hét helyszínre kapott, a rendőrség több helyen nem engedélyezte a demonstrációt részben valós, részben valótlan indokokkal - mondta Hendrey Tibor elnök.

Közölte ugyanakkor, hogy mindenképpen jelen lesznek például a tervezett koszorúzás idején a Hősök terén, és a rendőrségi elutasítások miatt bírósághoz fordulnak majd. Hendrey Tibor elmondta: céljuk az, hogy amerre a kínai elnök megfordul, megjelenjenek mindazok, akik szimpatizálnak a tibeti üggyel.

A társaság elnöke közölte, levélben kérték Medgyessy Péter kormányfőt, hogy a tárgyalások során ismételten vesse fel a tibeti emberi jogok kérdéskörét. A szervezet örömét fejezte ki, hogy a kormányfő meghívta Hu Csin-tao elnököt, ugyanakkor rámutatott arra: a tibetieknek több mint ötven éve a világ egyik legelnyomottabb népének a sorsát kell megélniük.

"A politikai indíttatású kivégzések száma nem csökkent, hanem növekedett az elmúlt időben. A politikai foglyok száma a legóvatosabb becslések szerint is több ezerre tehető Tibetben" - olvasható a kormányfőhöz az elmúlt héten eljuttatott levélben, amelyre a társaság egyelőre nem kapott választ. A szervezet azt javasolja a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak, hogy vesse fel a kínai elnöknek: Magyarország szívesen adna helyszínt egy kínai-tibeti tárgyalásnak a legfelsőbb kínai vezetés és a dalai láma között.

Hendrey Tibor fontosnak nevezte, hogy a magyar parlament fogadjon el határozatot a tibetiek emberi jogainak megsértése kapcsán. Mint hozzátette, már háromszor az Országgyűlés elé került a tervezet, amelyet valamennyi esetben elvetettek a képviselők, a javaslatot azonban hamarosan negyedszer is benyújtják. A dalai láma és az emigrációban élő adminisztráció szilárd meggyőződése, hogy a tibeti kérdés rendezése csak hosszan tartó és mélyre ható tárgyalások eredményeképpen lehetséges - mondta a dalai láma magyarországi és közép-kelet-európai képviselője.

Szönam Tenzin közölte, hogy a tibeti emberek nemzetiséggé, másodrendű állampolgárrá váltak saját országukban. Az Amnesty International magyarországi képviseletének igazgatója komoly aggályaiknak hangot adva kijelentette: elvárják Medgyessy Pétertől, hogy az Európai Unióban kapott hangsúlynak megfelelő terepet adjon az emberi jogoknak a magyar-kínai kétoldalú tárgyalásokon. "Nem engedheti meg Magyarország, a magyar miniszterelnök sem, hogy ne tegye szóvá az emberi jogokat, amikor Kínával tárgyal" - mondta Fodor Márk.