Fogházat kapott a rapsickodó polgármester

Vágólapra másolva!
Három év fogházban letöltendő szabadságvesztés kapott egy kis őrségi falu polgármestere. Hegyhátszentjakab első emberét ugyanis orvvadászaton érték, a bíróság pedig tucatnyi esetben látta bizonyítottnak a tiltott vadászatot. Horváth Zsoltot Lőfegyverrel való visszaélés miatt is elmarasztalták - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Lőfegyverrel való visszaélés és bűnszövetségben elkövetett lopás miatt jogerősen háromévi fogházbüntetésre ítélték Horváth Zsoltot, a Vas megyei Hegyhátszentjakab polgármesterét, akit két évre a közügyek gyakorlásától is eltiltottak. A kis őrségi falu első emberét 2000 nyarán érte tetten rapsickodás közben egy vadőr. A vadőr vallomása szerint az általa az erdei úton megállított Lada csomagtartójában két frissen lelőtt szarvast talált, a menekülő orvvadászok egyikében pedig Horváth Zsoltot ismerte fel - írja a Népszabadság.

A lap szerint a nyomozás több illegális vadászat terhét rótta a polgármester számlájára, a bíróság végül tucatnyi esetben látta bizonyítottnak a bűncselekményt. A másodfokú ítélet súlyosbította az első fokú határozatot, amely kétéves börtönbüntetésre ítélte Horváthot, de ezt a Vas Megyei Bíróság ezt túl enyhének találta. Engedtek viszont abban, hogy a polgármester, egészségi állapota miatt, börtön helyett fogházban töltse le a büntetést.

Horváth Zsolt 1998 óta vezeti Hegyhátszentjakabot, az ügy kirobbanása óta kétszer is - 2000-ben időközi voksoláson, majd 2002-ben az önkormányzati választásokon - bizalmat szavaztak neki a helyiek. A mostani ítélet kihirdetésével polgármesteri megbízatása megszűnik, a település irányítását ideiglenesen az alpolgármester veszi át, amíg új faluvezetőt nem választanak egy időközi választáson - írja a Népszabadság.