Maffiát emleget Kósa-ügyben az MSZP

Vágólapra másolva!
Bocsánatkérésre és mentelmi jogáról való lemondásra szólítja Csontos János szocialista képviselő Kósa Lajos debreceni polgármestert, miután bebizonyosodott, hogy nyomoznak annál az önkormányzati vagyonkezelőnél, amelynek a fideszes elöljáró is vezető tisztségviselője. Valósnak bizonyult az a levél is, amelyben egy volt rendőri vezető Kósa érintettségéről beszél. Az ügyészség szerint az ügy nyomozása még sokáig elhúzódhat, miközben a politikai vita már most annyira elmérgesedett, hogy a "Kósa nostrát" emlegető Csontosnak rendőri védelmet kellett kérnie a fenyegetések miatt.
Vágólapra másolva!

Csontos János szocialista országgyűlési képviselő szerdán arra szólította fel Kósa Lajos fideszes képviselőt, Debrecen polgármesterét, hogy mondjon le mentelmi jogáról, illetve kérjen bocsánatot a debereceni polgároktól. A debereceni MSZP-s politikus szerint ugyanis mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy Kósa valótlanságokat állított a 2000 óta holdingként működő Debreceni Vagyonkezelő Rt. ügyében indított rendőrségi nyomozás kapcsán.

Kósa erre reagálva azt mondta, hogy Csontosnak Lamperth Mónika belügyminiszterhez kellene fordulnia, és megkérdeznie, hogy folytat-e ellene a rendőrség bármilyen büntetőügyben eljárást. A debreceni polgármester közölte: a válasz egyértelmű nem lesz, márpedig mentelmi jogról csak konkrét ügyben lehet lemondani. Kósa megjegyezte: "Olyan eljárást a magyar alkotmány nem ismer, hogy valaki általában mondjon le a mentelmi jogáról, így javaslom Csontos Jánosnak, tanulmányozza az alaptörvényt"

Forrás: Országgyűlés
Csontos János

Az ügy előzménye, hogy a Népszava a közelmúltban közölt egy levelet, amelyet állítólag Hajdú-Bihar megye volt rendőr-főkapitánya, Sutka Sándor írt a megyei főügyész-helyettesnek. Ebben a levélben az állt, hogy titkosszolgálati eszközökkel folytatott nyomozás során a rendőrség arra jutott, hogy megalapozott a gyanú, hogy a debreceni vagyonkezelőnél vesztegetés, befolyással üzérkedés, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés történt. A levél szerint "megalapozott a gyanúja, hogy a célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálását Debrecen város polgármestere, Kósa Lajos végzi".

A Fidesz erre azzal reagált, hogy a levélben a vagyonkezelőt Cívis Holdingként nevezik, pedig ilyen cég nincs is, a város vagyonkezelő cégének ugyanis Debreceni Vagyonkezelő Rt. a neve. A korábbi főkapitány, Sutka Sándor pedig úgy nyilatkozott, hogy nem ő írta a levelet. Hétfőn ugyanakkor Lamperth Mónika belügyminiszter Csontos kérdésére a parlamentben kijelentette, hogy a levél létezik, és tartalmilag azonos a sajtóban megjelentekkel.

Kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is közölte, hogy a Népszavában megjelent levél valóban létezik, és tartalmában megegyezik azzal, amelyet a "hivatkozott rendőri szerv megküldött a megyei főügyészségre". Egyúttal bejelentették azt is, hogy az országos rendőr-főkapitány feloldotta az államtitoknak minősülő levél titkosságát. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a levelet nyilvánosságra is hoznák, a büntetőeljárás ugyanis még folyamatban van.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság jelenlegi vezetője, Halmosi Zsolt ezredes kedden az MTI-nek szintén megerősítette, hogy a Sutka-levélként ismertté vált dokumentum létezik. Állítása szerint ugyanakkor a levél nem náluk van, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. ügyében ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

Forrás: Országgyűlés
Kósa Lajos

Közben Kósa Lajos Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hogy mint érintettnek, az ügyészség hozza tudomására, hogy mi is áll pontosan a levélben. A polgármester párttársai, Halász János és Rácz Róbert országggyűlési képviselők pedig egy keddi debreceni sajtótájékoztatón közölték, ha létezik is a levél, akkor az hazugságokat tartalmaz. Feltették azt a kérdést is, hogy miként lehet az, hogy a rendőrség több mint egy éve nyomoz egy ügyben, amelynek azonban még gyanúsítottjai sincsenek.

Csontos János viszont az [origo]-nak azt mondta, miután bebizonyosodott, hogy a rendőrség nyomoz a vagyonkezelő ügyében, Kósa Lajosnak ki kell állnia a nyilvánosság elé. Kósa ugyanis a cég tulajdonosi tanácsadó testületének elnöke, és így Csontos szerint tudnia kellett arról, hogy a rendőrség vizsgálja a vagyonkezelő ügyeit. A szocialista politikust a napokban többször is megfenyegették telefonon és levélben, ezért rendőri védelmet két családjának. A két politikai oldal között elmérgesedett viszonyra jellemző, hogy Csontos legújabb közleményének azt az olasz maffia nevére rímelő címet adta, hogy "a 'Kósa nostra' nem válogat az eszközökben".

A nyomozást végző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon nem kívántak nyilatkozni az ügyről, arra hivatkozva, hogy fokozott ügyészi felügyelet mellett végzik a munkájukat. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóreferense az [origo]-nak elmondta: 2003. június 30-án rendelt el nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság két névtelen feljelentés alapján különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés ügyében. Idén februárban aztán a hajdú-bihari rendőrség kérte az ORFK-tól, hogy vegyék el tőlük az ügyet, amely így a szabolcsiakhoz került.

Az ügyészségi szóvivő kérdésünkre elmondta, gyanúsított egyelőre nincs, a nyomozás határidejét pedig várhatóan meghosszabbítják. Eddig tanúkihallgatások és revizori vizsgálatok történtek. A szóvivő arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy meghallgattak-e valakit is a vagyonkezelő vezetői közül. Annyit elmondott, hogy nagyon összetett ügyről van szó, az egyik felkért szakértő például épp a napokban jelezte, hogy további két hónapra van szüksége a rábízott vizsgálat elvégzéséhez.