VPOP: Nem dőzsölt a kormány az év végi lakomán

Vágólapra másolva!
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője tagadta azt a sajtóértesülést, mely szerint a kormány tavaly év végi záróvacsorájának költségei felülmúlták a söjtöri, sokat vitatott kormányebédet. A szóvivő szerint a számla végösszegében, a 870 ezer forintban már a terem bérleti díja, a díszítés és szállítás is benne van.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet hétfői cikkében azt állította, hogy a kormány tavaly év végi záróvacsorájára 60 ezer forint értékben rendeltek szivart. A 75 fős rendezvény költsége a lap szerint 870 ezer forint volt, ami felülmúlja a sokat vitatott söjtöri kormányebédet, ami 735 ezer forintba került, és több mint százan vettek rajta részt.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője, Sipos Jenő tagadta a lap értesüléseit. Az [origo]-nak a szóvivő azt mondta: bár a számla végösszege valóban 870 ezer forint volt, ám ebben az ételen kívül benne volt a terembérlet, a díszítés, a személyzet szállításának költsége is. Sipos szerint a rendezvényen több mint 50 fő vett részt.

A vacsorát a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) rendelte a Béla király úti oktatási központba, és a számlát is a MeH fizette ki. A szóvivő tagadta a Magyar Nemzetnek azt az információját is, miszerint a túlzott költségek miatt a pénzügyminiszter, Draskovics Tibor vizsgálatot indított.

Az ügyben a kormányszóvivő az [origo] megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.