Parlament előtt a gyógyszerár szabályozása

Vágólapra másolva!
A parlament a gyógyszerek árának szabályozásáról hétfőn rendkívüli ülést tart. Kökény Mihály egészségügyi miniszter szerint előbb az alkotmányos helyzetet állítják helyre, melyet átfogó szabályozásnak, majd egy összeurópai normának kellene követnie - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Június 7-ére, hétfőre hívtak össze rendkívüli parlamenti ülést a gyógyszerek hatósági árával kapcsolatos kérdés rendezésére. Az ülésen feltehetően arról az indítványról tárgyalnak, amely lehetővé tenné, hogy június 30-a után is megszabhassa a kormányzat a gyógyszerárakat. Június 30-i hatállyal semmisítette meg ugyanis az Alkotmánybíróság a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló kormányrendelet.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter szerint a jó szabályozás esélyét a gyógyszerpiaci rendtartásról most készülő törvény adhatja. Azt akarják elérni, hogy az ártörvény olyan rendelkezéseket tartalmazzon, amelyek alapján, szükség esetén, alkotmányos módon lehet árkorlátozó intézkedéseket tenni. Ezt a javaslatot az igazságügyi és a pénzügyi tárca szakértői megfelelőnek találták az Alkotmánybíróság által előírt követelmények teljesítésére. Kökény mindazonáltal nem vállalkozik arra, hogy megjósolja, emel-e kifogást a bírói testület. A miniszter a Népszabadságnak azt mondta: "Mindannyian a jóisten és az Alkotmánybíróság kezében vagyunk."

Elmondta, hogy szinte minden európai országban rákényszerülnek a kormányok az árkorlátozásra, árbefagyasztásra. Ezért azt szorgalmazza, hogy a gyógyszerpiacnak közös szabályozása legyen az Európai Unió területén.