Csempével, játékokkal járja a gyermekotthonokat Medgyessyné

Vágólapra másolva!
A hivatalos programokon túl is rendszeresen vállal szereplést a miniszterelnök felesége. Medgyessyné Csaplár Katalin főleg gyermekotthonokat látogat, ahova szponzoroktól begyűjtött ajándékokkal - játékokkal, csokival vagy éppen csempével és járólappal - érkezik. Közéleti szerepvállalása hasonlít az előző miniszterelnök feleségééhez, a különbség legfeljebb annyi, hogy Orbán Viktor neje a gyerekprogramok közé rendszeresen beiktatott egyházi rendezvényeket is.
Vágólapra másolva!

"Nagyon szereti a gyerekeket, és ahol tud, segít" - mondta az [origo]-nak a miniszterelnök feleségének sajtótitkára. Medgyessyné Csaplár Katalin ennek megfelelően elsősorban olyan rendezvényeken vesz részt, amelyeken gyerekekkel találkozhat, és olyan programok védnökségét vállalja, amelyekkel segíthet hátrányos helyzetű gyerekeken. A Fóti Gyermekvárosban például már-már visszajáró vendégnek számít: csak az utóbbi fél évben három alkalommal járt ott. Kétszer játékokkal és csokoládéval érkezett, egyszer pedig 300 négyzetméternyi csempével és járólappal ajándékozta meg a gyermekotthont.

Forrás:
Medgyessyné a gyereknapon

A sajtótitkár kérdésünkre elmondta: a rendezvényekhez nem közpénzt, hanem szponzorok adományait használják fel. Előfordul az is, hogy Medgyessyné saját zsebből is áldoz egy-egy programra. Ez történt például legutóbb a Fővárosi Nagycirkuszban 1800 hátrányos helyzetű gyerek számára tartott gyermeknapi rendezvényen is.

A miniszterelnök felesége időnként kormányzati programokon is részt vesz. Fővédnöke volt például a szociális tárca játékgyűjtő akciójának, és ő fogja megnyitni június 9-én az informatikai tárca Brunszvik Teréz Programját is, amelynek keretében hátrányos helyzetű óvodások jutnak számítógéphez. Ennek előzménye, hogy Medgyessyné a tavalyi hivatalos indiai úton felfigyelt arra, hogy az ottani kisgyerekek a mostoha körülmények ellenére is könnyen hozzáférnek számítógépekhez és az így az internethez. Az informatikai minisztérium politikai államtitkára erre mondta neki, hogy hamarosan Magyarországon is indul egy hasonló program, majd meg is beszélték, hogy akkor legyen ő az, aki hivatalosan útjára indítja a kezdeményezést.

Előfordult az is, hogy a kormányfő feleségének javaslatára kapott valaki kitüntetést. Június 4-én ugyanis Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter Medgyessyné közbenjárására adott át kitüntetést a Jó Pásztor Nővérek rendasszonyának, aki Gyöngyösorosziban hozott lére egy otthont roma gyerekeknek. A miniszterelnök felesége személyesen is járt az otthonban, ahol "meghatotta, megérintette" a portugál származású Dutra Mária de Lurdes munkássága - derül ki a Medgyessyné munkatársától kapott összefoglalóból.

Forrás: MTI/T. Asztalos Zoltán
Lévai Anikó a vak gyerekeknél

A mostani miniszterelnök feleségének közéleti tevékenysége nem sokban különbözik az előző kormányfő nejének szerepvállalásaitól. Lévai Anikó - Orbán Viktor felesége - szintén sokat szerepelt, és szintén a gyermekekkel kapcsolatos programokat részesítette előnyben. Legtöbbször a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar szervezetének - amelynek ő az egyik alapítója - rendezvényein jelent meg, és állandó vendég volt a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának adománygyűjtő programjain is.

A két miniszterelnöki feleség nyilvános szereplései között legfeljebb annyi különbséget lehet felfedezni, hogy Lévai Anikó rendszeresen megjelent különböző egyházi rendezvényeken is. Ott volt például 2002 márciusában a szolnoki görög katolikus templom avatásán és a mezőkövesdi Jézus Szíve Plébánia templomának 2001 októberi szentelésén is. 2002 februárjában pedig részt vett és beszédet mondott azon a szertartáson, amelyen az egri minorita templomban elhelyezték Szent Hedvig - Nagy Lajos lánya - gyűrűsujj-ereklyéjét, amelyet 600 év után szállítottak haza a lengyelországi Krakkóból.