Az EP-jelöltek nem foglalkoznak a melegekkel

Vágólapra másolva!
A melegek, transzszexuálisok helyzetével kapcsolatos kérdőívvel kereste meg az európai parlamenti választáson induló jelölteket egy civil szervezet, a több száz jelölt közül azonban mindössze kilenc válaszolt. A Fidesz részéről senki nem reagált, és a többi parlamenti párt részéről is jellemzően csak olyanok válaszoltak, akiknek esélyük sincs arra, hogy kijussanak az Európai Parlamentbe. Míg több európai országban már engedélyezik a melegek házasságkötését, a kérdőívet kitöltők közül ezt csak az SZDSZ-esek támogatják.
Vágólapra másolva!

A Háttér Társaság a Melegekért nevű egyesület kérdőívet küldött az európai parlamenti választásokon induló képviselőjelölteknek. Ez része a Nemzetközi Meleg és Leszbikus Szövetség kezdeményezésének, amely minden EU-tagállamban működő tagszervezetét hasonlón felmérésre kérte. A képviselőjelölteknek elküldött levélben kérdéseket tesznek fel arról, hogy a jelölt mit kíván tenni a leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális emberek jogainak érvényesítéséért.

Három témában kérték ki a jelöltek véleményét: a diszkrimináció elleni küzdelemben, a melegek jogainak védelmében, illetve a másság családon belüli elismerésében. Feltették azt a kérdést is, hogy a képviselőjelöltek támogatnák-e, hogy az azonos nemű párok is köthessenek házasságot.

Az egyesület nemcsak a négy parlamenti párt jelöltjeit, hanem a többi listát állító szervezetet - így például a MIÉP-et és a Munkáspártot - is megkereste - mondta az [origo]-nak a társaság munkatársa. A megkeresett képviselők pontos számát nem tudta megmondani, de közlése szerint több száznak küldték el a kérdőívet még áprilisban, kérve, hogy május végéig válaszoljanak. Eddig ugyanakkor mindössze kilencen reagáltak: négy SZDSZ-es, négy MSZP-s és egy MDF-es.

A válaszadók közül gyakorlatilag egyedül a szocialista Hegyi Gyulának van esélye arra, hogy be is jusson az Európai Parlamentbe, a többiek ugyanis nem befutó helyeken szerepelnek. Hegyi egyébként nem volt hajlandó kitölteni a kérdőívet, mondván, hogy komolytalannak tartja az ilyen felméréseket. Helyette egy rövid levélben kijelentette, hogy eddig is küzdött a diszkrimináció ellen, és a jövőben is ezt fogja tenni.

A kérdőívet kitöltő nyolc jelölt a diszkrimináció elleni fellépést támogatja, bár azt már kevesen vállalnák, hogy EP-képviselőként külön a melegek érdekében lépjen fel. Az MDF-es Andrásfalvy Bertalan és az MSZP-s Tímár Gábor nemmel, két SZDSZ-es, Béki Gabriella és Dióssy László pedig "talán"-nal válaszolt. Utóbbiak a két másik szabad demokrata válaszadóval, Horuczi Csabával és John Emese Orsolyával együtt az összes többi kérdésre igennel válaszolt. Ők támogatnák például az azonos neműek házasságát is. Andrásfalvy és az MSZP-s Tímár Gábor már egyaránt nemmel válaszolt az erre vonatkozó kérdésre, a másik két szocialista - Balázs Márta és Kollmann Gergely - pedig "talán"-nal.

A kérdőívvel együtt küldött levélben az egyesület emlékezteti a jelölteket arra, hogy az Európai Unió már az 1999-es amszterdami szerződéssel felhatalmazást kapott arra, hogy küzdjön a szexuális orientáció miatti diszkrimináció ellen. Egy évvel később fogadták el azt az irányelvet, amely munkahelyeken is tiltja a szexuális irányultság miatti megkülönböztetést. Ezek mellett az EU az Alapvető Jogok Kartájában is fellép a melegek diszkriminációja ellen. A Háttér Társaság szerint ugyanakkor van még mit tenni a homoszexuálisokat és transzszexuálisokat sújtó megkülönböztetés ellen. A levélben ehhez kérik a képviselőjelöltek segítségét.