Vitára hívta Kovács Orbánt

Vágólapra másolva!
Nyilvános vitára hívta ki csütörtökön Kovács László MSZP-elnök Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Kovács azért szeretne vitatkozni, mert szerinte az ellenzéki párt alaptalanul vádaskodik, valótlanságokat terjeszt a kormányról.
Vágólapra másolva!

Kovács László, az MSZP elnöke csütörtökön bejelentette, hogy nyilvános vitára hívja ki Orbán Viktort, a Fidesz elnökét az európai parlamenti választás előtt. "Úgy tűnik, hogy egy füllentésgyár kezdte meg a működését. Kérdezzük meg a vezérigazgatót, hogy miből állítják elő a termékeiket" - mondta Kovács László a Fidesz politikusainak nyilatkozataira utalva. Közölte azt is, hogy a nap folyamán küldte el a vitával kapcsolatos levelét a Fidesz elnökének. Hozzátette: semmiféle előzetes feltételt nem támaszt a vitával kapcsolatban.

Én minden helyszínt, minden időpontot, a lebonyolításnak minden korrekt módját elfogadom - tette hozzá. Kovács László azt mondta: azért Orbán Viktort kéri fel, mert Schmitt Pállal, a Fidesz EP-listavezetőjével mindenképpen vitázik majd a televíziókban és a rádiókban.

Ez a vita nem helyettesíti azt, amiről én beszélek: a két párt elnökének vitáját, ahol a belpolitika és a külpolitika, az Európai Unióval kapcsolatos minden kérdés természetesen szóba kerülhet - mondta. Megjegyezte, hogy a 2002-es parlamenti választások idején is több alkalommal meghívták őket közös nyilvános vitára, Orbán Viktor azonban minden alkalommal az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Kovács reményét fejezte ki, hogy ezúttal nem így lesz.

Kovács László közölte azt is, hogy kész elszámolni pártja választási ígéreteivel, a Fidesz vezetőjének viszont azt kell bizonyítania, hogy mire alapozza állításait, többek között azokat a vádakat, hogy a kormány még a nyáron megszorító csomagot terjesztene be, vagy hogy tízezer fővel csökkentené az egyetemi hallgatók számát.