Milliárdos megbízás egy pécsi MSZP-s képviselő cégének

Vágólapra másolva!
Két önkormányzati pályázaton is sikerrel szerepelt az MSZP-s vezetésű Pécsen egy helyi szocialista képviselő közétkeztetéssel foglalkozó cége. A politikus az [origo]-nak elismerte, hogy milliárdos nagyságrendű megbízásról van szó, de emlékeztetett arra is, hogy cége már több mint tíz éve lát el hasonló feladatot
Vágólapra másolva!

A pécsi önkormányzat a közelmúltban pályázatokat írt ki közétkeztetésekre az időseket ellátó szociális intézményekben és az iskolákban. Az MSZP-s vezetésű város két pályázatán is sikerrel szerepelt egy helyi szocialista képviselő, Hering Gyula 90 százalékos tulajdonában álló cég, a Környezetvédő Kft - derül ki a Dunántúli Napló című helyi lap cikkéből. A képviselő az [origo]-nak megerősítette az újság információját.

Fotó: MTI
Iskolákban is étkeztet a cég

Hering közlése szerint a szociális intézmények esetében öt évre, az iskolák esetében hét évre szóló megbízást kaptak. A képviselő emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy csak olyan feladatokra pályáztak, amelyeket korábban is elláttak. Hozzátette: a szociális intézmények esetében egy olyan megbízást nyertek el, amelyre más nem is pályázott, az iskoláknál pedig rajtuk kívül több más céggel is szerződést kötött az önkormányzat.

Az ügyről beszámoló Dunántúli Napló szerint a képviselő cége összesen 2,5 milliárdos megbízást nyert el a két pályázaton. Hering Gyula az [origo]-nak elismerte, hogy nagyjából ilyen nagyságrendről van szó, de szerinte nem lehet évekre előre pontosan kiszámolni az összeget, mert sok múlik például a nyersanyagok árának változásától.

Megkerestük a pécsi polgármesteri hivatalt is, ahol közölték, hogy kizárólag Toller László polgármester nyilatkozhat az ügyben, őt azonban egyelőre nem sikerült elérnünk.

A képviselő állítása szerint a Környezetvédő Kft. és elődjei szociális intézményekben 12 éve, iskolákban pedig 9 éve foglalkozik étkeztetéssel. Hering Gyula egészen tavaly májusig volt ügyvezetője a cégnek, amikor azonban egy időközi választáson képviselőnek választották, lemondott erről a posztjáról, tulajdonrésze viszont ettől függetlenül megmaradt.