Kormánypárti városokban lesz csak állami gyereknap

Vágólapra másolva!
A kormány tizenhét városban szervez gyereknapi programokat vasárnapra. A településekben közös, hogy egy kivételével mindegyiket kormánypárti politikus vezeti. Az egyetlen kivétel Kecskemét, amelyet egy korábban fideszes, ma független polgármester irányít. A Miniszterelnöki Hivatal illetékese szerint politikai szempontok egyáltalán nem játszottak szerepet a szervezés során, ő maga például most sem tudja, hogy a támogatott városokat milyen pártállású politikus vezeti.
Vágólapra másolva!

Az ország 19 pontjára szervez gyerekprogramokat a kormány a május 30-i Nemzetközi Gyermeknap alkalmából. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tájékoztatása szerint az országos programsorozat fővédnökei Kiss Péter kancelláriaminiszter, Gyurcsány Ferenc sportminiszter és Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter.

A 19 helyszín között van a bábolnai lovasbirtok, és a Balatoni Halászati Rt. keszthelyi telepe. A többi programnak 17 település ad otthont, amelyekben közös, hogy mindegyiket kormánypárti polgármester vezeti. Egyedüli kivétel Kecskemét, amelynek a Fideszből nemrég kilépett, jelenleg függetlenként politizáló Szécsi Gábor a polgármestere.

A MeH illetékese az [origo]-nak azt mondta: az előkészítés során egyáltalán nem játszottak közre politikai szempontok. Állítása szerint ő maga még most sem tudja, hogy a támogatott településeket milyen pártállású polgármesterek vezetik. Elmondta, hogy a MeH Budapest kivételével nem önálló programokkal támogatja a városokat, hanem a meglévő rendezvényekhez csatlakozik. Az előkészítés során ragaszkodtak ahhoz is, hogy csak olyan programot támogassanak, amelyet valóban gyereknapon, azaz vasárnap tartanak.

A kancellária munkatársának közlése szerint pályázatot ugyan nem írtak ki, de megkerestek minden nagyobb önkormányzatot, és felajánlották a közreműködésüket. A fideszes vezetésű Debrecen mellett a szocialista Nyíregyháza is azzal hárította ezt el, hogy maguk gondoskodnak a gyereknapi rendezvényről - állítja a MeH illetékese, aki szerint Kaposvár pedig azért maradt ki, mert Somogy megyében egy hagyományos, nevelőotthonban élő gyerekeknek szervezett rendezvényt támogat a kormány.

Lakásbiztosítás akár 20% kedvezménnyel/biztositas/index.html

A végleges listán Budapest mellett Eger, Fonyódliget, Győr, a már említett Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Orosháza, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Vác és Veszprém szerepel. Ezekre a helyszínekre várnak más településeken élő gyerekeket is, akiknek utazását a kormány azzal könnyítette, hogy május 30-ára ingyenessé tette a MÁV és a Volán járatait a gyerekek és kísérőik számára.

A MeH tájékoztatása szerint a kormány által támogatott rendezvényekre az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal gyerekelőadásokat szervez, a Honvédelmi Minisztérium harci bemutatókkal és katonazenekarokkal készül, az informatikai tárca pedig internetsátrakat állít fel. A legnagyobb szabású program Budapesten lesz, ahol a Kossuth térre például 80 billenős autó szállítja majd azt a 400 köbméternyi homokot, amelyből a gyerekek várakat építhetnek. Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal szintén a Parlament előtt rendezi be úgynevezett ability parkját, ahol ki lehet próbálni például a tolókocsis közlekedést vagy sportolást.

Pethő András