Vörös T. Károly a Népszabadság új főszerkesztője

Vágólapra másolva!
Egyhangú szavazással Vörös T. Károlyt választották a Népszabadság új főszerkesztőjévé a lap tulajdonosai. Az újságíró a társadalmi és kulturális rovatot vezette, és az előző főszerkesztő lemondása óta megbízott vezetőként dolgozott, és most azt ígéri, hogy elbocsátás helyett átalakítás lesz a lapnál.
Vágólapra másolva!

Vörös T. Károlyt választották a Népszabadság főszerkesztőjévé a politikai napilap tulajdonosai csütörtöki közgyűlésükön - tájékoztatta Lengyel L. László vezérigazgató az MTI-t. Az újságírót, aki a szerkesztőségi közös részvény tulajdonosainak jelöltje volt, a közgyűlésen egyhangúlag választották meg a posztra.

A Népszabadság Rt. és Eötvös Pál elnök-főszerkesztő február 11-én közös megegyezéssel állapodott meg abban, hogy Eötvös Pál főszerkesztői megbízatása másnaptól megszűnik, míg az elnöki posztot a részvénytársaság soron következő közgyűléséig betölti. Az új főszerkesztő megválasztásáig a szerkesztőség operatív irányítását Vörös T. Károly, a társadalmi és kulturális rovat vezetője látta el megbízott főszerkesztőként.

Vörös T. Károly az MTI-nek csütörtökön cáfolta azt az értesülést, hogy elbocsátásokat tervezne. Elmondta: két évre kapott főszerkesztői megbízást, és az egy év múlva esedékes közgyűlésig át kell alakítania szerkezetileg az újságot; "de ez nem elbocsátásokat jelent, hanem egy működőképes belső struktúrát kell kialakítani".

Az újság áprilisban kezdődött formai és tartalmi megújulása kapcsán azt mondta: az előfizetési példányszám növekedése azt bizonyítja, hogy "az átalakítás nem sikertelen". Hozzátette, hogy az még nem ért véget, a lap küllemén is van még mit csiszolni, tartalmilag pedig még rengeteg a feladat.

Vörös T. Károly meggyőződése szerint az újságot mindenféleképpen el kell vinni abba az irányba, hogy ne intézmény-, hanem olvasócentrikus legyen, ne a különböző politikai, állami intézményeknek, hanem az olvasóknak írjon. A Népszabadság - megítélése szerint - a politikai napilapok piacán a legjobb, de rengeteg hibával, és ezeket a hibákat fokozatosan meg kell szüntetni.